Ugrás a tartalomra

Zenész, zeneszerző, szövegíró és producer - Videóval frissítve!

2019. április 04. csütörtök
Március hónap művésze a Karthago alapítója, Szigeti Ferenc
Zenész, zeneszerző, szövegíró és producer - Videóval frissítve!

Szigeti Ferenc Budapesten született. Nyolcévesen kezdett zongorázni, majd 14 évesen énekes-gitárosként megnyerte a Ki Mit Tud? kőbányai elődöntőjét. 17 éves volt, amikor első kislemeze megjelent a Sigma együttessel. 1970–78 között a Corvina együttes zeneszerzője és szólógitárosa volt. Szigeti Ferenc a Corvina mellett olyan előadóknak írt táncdalfesztivál-díjas dalokat, mint Szécsi Pál, Aradszky László, Karda Beáta és Máté Péter.

1979-ben megalapította a Karthago együttest, amely a mai napig aktív produkció. A zenekar számtalan külföldi turnén öregbítette a magyar rockzene jó hírét az elmúlt 40 évben, többek között a szomszédos országokban, valamint Lengyelországban, Németországban és Kubában is. 
Szigeti Ferenc zeneszerzői és szövegírói életművét olyan dalok fémjelzik, mint az Apáink útján, a Keleti éj, a Lépd át a múltat és a Requiem, melyek mind mondanivalójukban, mind pedig zeneiségükben a mai napig örökérvényű témákat hordoznak. 
A Requiem című dallal kiadott kislemez itthon rövid időn belül aranylemez lett, és később óriási nemzetközi sikert hozott a zenekarnak. 1983-ban a dal angol nyelvű változatával megnyerték a Nemzetközi Dalfesztivál nagydíját az ausztriai Villachban. A fesztiváldíjas kislemez, és az azt követő első angol nyelvű KARTHAGO nagylemez is aranylemez lett. Második angol nyelvű lemezük, az Oriental dream Ausztriában, Svájcban, Németországban és a Benelux államokban aratott nagy sikert.
Szigeti Ferenc zenészi pályája mellett kiemelkedő munkát végzett a zenei szakma más területein is.  26 évig sikeres hanglemezkiadó-igazgatóként dolgozott, olyan világcégeknél, mint a PolyGram, a Universal, valamint a Hungaroton Records. 31 aranylemez és 12 platinalemez bizonyítja zenei kiadói és produceri munkásságának kiválóságát. 
Nevéhez fűződik a Tokaji Rock Gyermekei Tábor megszervezése, ahol 9 éven keresztül zenész-tanártársaival oktatta nyaranta az új generáció muzsikusait, akikből sokan mára elismert zenészek lettek.   
Szigeti Ferenc kiemelkedő művészi pályájának elismeréseként 2015-ben Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta részére. 
A médiában szerzett sikerei mellett, elismerésre méltó az az elhivatottság emberi és zenészi hozzáállás, mellyel a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Karthago együttest vezeti.
2019 februárjában a zenekarral tíz év után új albummal jelentkeztek, tíz vadonatúj dallal. Az új lemez címe, melyet idén április 13-án jubileumi koncerten mutatnak be a Sportarénában: „Együtt 40 éve”. (VH)