Ugrás a tartalomra

Útfelújítások kezdődnek tavasszal Budapesten

2016. március 01. kedd
Budafok-Tétényben március elején indul a Klauzál Gábor utca, Csiperke utca és a Zabola utca közötti szakasz, valamint a Csiperke utca, Áron utca és a Klauzál Gábor utca közötti szakasz felújítása.
Útfelújítások kezdődnek tavasszal Budapesten

Több, a budapesti közlekedést és a közterületek fejlesztését szolgáló útfelújítás kezdődik a fővárosban 2016 tavaszán, melyeknek köszönhetően megújul a főváros számos területe.

Ennek keretében kerületünkben a Klauzál Gábor utca, Csiperke utca és Zabola utca közötti szakasza, valamint a Csiperke utca, Áron utca és a Klauzál Gábor utca közötti szakasz felújítása kezdődik március elején. A Zabola utcától az Áron utcáig tartó 430 méter hosszú szakasz újul meg. A töredezett burkolat lemarása után – elsősorban a csatornanyomvonal felett – kijavítják a burkolatot. A teljes szakasz mindkét oldalán, a régi szegélyek elbontását követően újakat építenek, illetve a megfelelő vízelvezetés kiépítéséről is gondoskodnak.

A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzés idején is folyamatos legyen a forgalom. Az esetleges kellemetlenségekért ezúton kérik az arra közlekedők és az ott lakók türelmét, egyúttal köszönik megértésüket.

A közösségi közlekedési változásokról folyamatosan frissülő naprakész információk olvashatók a BKK INFO oldalán: a www.bkkinfo.hu, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatják e-mailben is. Így már indulás előtt lehet tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

Forrás: bkk.hu