Ugrás a tartalomra

Új vasúti megálló tervezését kezdik meg Albertfalván

2021. május 10. hétfő
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában foglaltak szerint a Budapest Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasúti megállók tervezését, amely kiterjed egy új vasúti megálló létrehozására Albertfalván is.
Új vasúti megálló tervezését kezdik meg Albertfalván

Idén februárban Vitézy Dávid a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Fürjes Balázs államtitkárral és Homolya Róberttel, a MÁV elnökével közösen mutatta be a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS), melynek célja a fővárosban és elővárosaiban a vasúti utasforgalom megduplázása. A Stratégia itt olvasható: www.budapestvasut2040.hu

A BAVS egyik kiemelt intézkedése a hiányzó budapesti vasúti megállók megépítése többek között a Pest külső kerületeit átszelő külső körvasúton és a fejlesztés alatt álló Déli Körvasútra vezető vonalakon, hisz hiába járnak vonatok népes lakókörzetek mellett, megálló híján az ott élők nem használhatják a vasutat.

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk. Ez az állapot a 19. század öröksége, a mai 30-as, dél-balatoni vonal ősét a Déli Vasút építette meg, és amikor később a MÁV létrehozta a pécsi (mai 40-es) vonalat ezen a szakaszon vele párhuzamosan, nem akartak állomáshasználati díjat fizetni a konkurens társaságnak, így nem kötöttek be Albertfalvába. A Déli Vasút a múlté, eltelt száz év, máig fennáll azonban ez a helyzet.

A probléma megoldása viszont új aktualitást nyert: a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia az elővárosi vonatok számának emeléséhez a két, Érd városától párhuzamos vonalon olyan összehangolt közlekedési rendet vázol föl, amely lényegében a vonatok sebesség szerinti szétosztásán alapul, vagyis a belső szakaszon nem aszerint mennének a járatok az egyik vagy másik pályán, hogy eredetileg Székesfehérvár vagy Pusztaszabolcs irányából érkeztek, hanem aszerint, hogy elővárosi személy vagy gyors (zónázó, IC) vonatokról van szó.

Ennek feltétele, hogy Érd térségében át lehessen járni egyik vonalról a másikra, az ehhez szükséges vágánykapcsolat megépült a 40a vonal most záruló fejlesztése keretében. A rendszer működéséhez viszont az kell, hogy a megállók legalább zömmel az elővárosi személyvonatok által használt 40a vasútvonalon legyenek Érd és Kelenföld között (eleve itt volt több).

Ehhez tehát Albertfalván új megálló kell, hisz az elővárosi személyvonatok csak így, a 40a vonalon tudnak majd itt megállni.

A Budapest Fejlesztési Központ a MÁV-val együttműködésben ezért kezdi meg az új megálló tervezését ezen a helyszínen. A megálló akadálymentes lesz, lift és új peron is készül, és a vasút mindkét oldalára kerülnek kerékpártárolók, a kelenvölgyi oldalon P+R parkoló is létesül. A fejlesztés célja az is, hogy a Fehérvári úti villamosokhoz egyszerűen lehessen innen eljutni, mert ez az átszállás kulcsfontosságú a Budai Fonódó villamos és az elővárosi vonatok között. A megálló még jobban fel fog értékelődni a Déli Körvasút elkészülte után, amikor a közeli lakótelepekről innen vonattal nem csak a Déli pályaudvar felé lehet sűrűn eljutni majd, de a Déli Körvasúton át Pestre is.

Mindezen stratégiai hálózatfejlesztési célok megvalósulásához szükségesek az új megállók a pesti körvasúton. Az új megállók tervezése 2021 nyarán indul a BFK megbízásából és engedélyezéssel együtt 2022 második felében zárul, ezt követően kezdődhet el a megállóhelyek megvalósítása a következő években.

A BFK nyílt európai uniós közbeszerzési felhívása ITT érhető el.

Forrás: Facebook

Új vasúti megálló tervezését kezdik meg Albertfalván