Ugrás a tartalomra

Új mammográfiás eszközt adtak át a megújuló Szakrendelőben

2018. április 05. csütörtök
Kisebb sugárterhelés mellett pontosabb diagnózist tesz lehetővé az önkormányzat és a Káldor Adolf Szakrendelő által közösen vásárolt digitális mammográfiás eszköz, melyet április 3-án adtak át.
Új mammográfiás eszközt adtak át a megújuló Szakrendelőben

Az eseményen Dr. Kiss Norbert, a szakrendelő ügyvezető igazgatója fogadta a megjelenteket, köztük Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Karsay Ferenc polgármestert és Németh Zoltán alpolgármestert. Az igazgató köszöntőjében elmondta, a most beszerzett eszköz közel 20 éves, analóg elődjét váltja, ezzel a szakrendelő jelentős lépést tett a kerületi hölgyek szűrési és diagnosztikai esélyjavításában.

Karsay Ferenc polgármester így fogalmazott: „…a szinten tartás szándéka automatikusan leépülést jelent, ahhoz pedig, hogy úgy érzékeljük, megtartjuk a megszokott színvonalat, folyamatosan fejlődnünk kell. (…) Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, láthatjuk, sok dolgot tettünk közösen, ami mára karnyújtásnyi közelségbe hozta a 21. századi, európai színvonalú ellátást itt, Budafok-Tétényben.” A polgármester köszönetét fejezte ki a szakrendelő munkatársainak, amiért az épület jelenleg is zajló felújítása során is biztosítani tudják a betegellátást.

Az eseményen Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az Egészséges Budapest program keretén belül a központi térség összes szakrendelője számíthat állami segítségre. Eddig 16 intézmény több mint 42 és fél milliárd forintjáról született kormánydöntés, és a Káldor Adolf Szakrendelőt érintő közel 200 millió forintnyi támogatásról is hamarosan döntenek.

A kormányzat és a kerületi önkormányzat együttműködése példamutató – hangsúlyozta Németh Zsolt országgyűlési képviselő, aki felhívta a figyelmet Dél-Buda egészségügyi fejlesztéseire, köztük a Szent Imre kórház felújítására, a Dél-Budai Centrumkórház (DBC) létrehozására és a Szent Kristóf rendelő felújítására is. Az országgyűlési képviselő kiemelte az egészségügyi szűrések fontosságát, melyet Budafok-Tétényben is egyre korszerűbb eszközök segítenek.

A most átadott mammográf gépet nyílt közbeszerzési eljárásban vásárolta a Káldor Adolf Szakrendelő a tulajdonos önkormányzat 30 millió forintos támogatásával bruttó 56 998 870 forint értékben a hozzá tartozó kezelőpulttal, monitorral, diktafonnal és a szükséges szoftverekkel. Az új, digitális mammográf sokkal részletgazdagabb és könnyebben értékelhető felvételt készít.

Zajlik a szakrendelő teljes belső felújítása, melynek a már elkészült, harmadik szintjét is megtekinthették az eseményen résztvevők. Az önkormányzat saját forrásából megvalósul a gépészet, a vizesblokkok és a burkolatok felújítása, az informatikai hálózat, valamint a belső ajtók cseréje. A munkák várhatóan ez év végén fejeződnek be, a felújítás bekerülési költsége közel 650 millió forint.

Új mammográfiás eszközt adtak át a megújuló Szakrendelőben

Fotó: Kocsis Zoltán