Ugrás a tartalomra

Hagyományt szeretne teremteni a Campona

2018. október 02. kedd
Közel kétszázan regisztráltak és több mint százan futottak végül be a célba szeptember 29-én, szombaton, a Campona főbejáratánál. Különös ismertetőjelük volt, hogy mindegyiküknél egy-egy nagy zsák szemét volt, amelyet ünnepélyesen el is helyeztek a bevásárlóközpont főbejáratánál lévő nagy tárolóban. A plogging napot idén első ízben rendezte meg a Campona, de a jövő évi tervek között szerepel, hogy a most megalapozott hagyományt tovább erősitik majd.
Hagyományt szeretne teremteni a Campona

A plogging divatja Skandináviából ért ide Magyarországra, de igazából még csak néhány hónapja tartja lázban azokat, akik egyszerre hódolnak a futásnak és a környezet védelmének is. A „plogga” egy svéd szó, amely egészen pontosan a „fuss” és a „vedd fel” szavakat ötvözi, így mutatja, hogy mi is a teendőnk, ha éppen kedvünk támadna futni, kocogni egyet. A szombati rendezvényre neveztek iskolai csoportok, munkahelyi kollektívák, görkorcsolya-egyesület tagjai, és sok egyéni jelentkező is. Regisztráció után kesztyűt és szemeteszsákot kaptak, a célbaéréskor pedig pólót a plogging nap emlékére. Minden résztvevő kedvezményesen vásárolhatott aznap a Playersroomban, akik a Budafok-Tétényi Gyermekjóléti és Családsegítő Központ lelkes indulói számára DRK-cípőket adományoztak, ezt szintén a színpadnál vehették át a gyermekek. Nagyon sok ajándék is gazdára talált.

Volt vegán ételbemutató, és megismerkedhettek a jelenlévők a Nordic Walking alapjaival is, ezt Koltai András oktató, nordic walking edző hozta el a bevásárlóközpontba. A program egyik legjobban várt pontja az volt, amikor az ifjú youtuber-vlogger, Magyarország legismertebb sneakerheadje, azaz edzőcipő-gyűjtője és szakértője, a 15 éves Trunk Tamás kalauzolta el a látogatókat a sneakerkiállításon. Mint megtudtuk, a 20 pár nevezetes és különleges edzőcipő eszmei értéke 3,5 millió Ft, nem véletlen, hogy üvegvitrinben őrizve lehetett őket két hétig megcsodálni a Camponában, mellettük a leírással, hogy mi a különlegessége az adott lábbelinek.

„Első ízben vágtunk bele ilyen motivációs programba, és nagyon boldogok vagyunk, hogy az első plogging napunk ilyen jól sikerült” – mondta Kákosy Zsolt, a Campona üzemeltetéséért felelős CBRE ingatlan tanácsadó ingatlanvagyon-kezelési vezetője. – „Most készítjük elő a jövő évi terveinket, és egészen biztosan folytatjuk ezt a hagyományt 2019-ben is, minden bizonnyal tavasszal és ősszel is arra buzdítjuk majd a kerület lakóit és a látogatóinkat, hogy tisztítsuk meg együtt a környéket. Számunkra fontos, hogy bevásárlóközpontként is a környezetvédelem, a fenntarthatóság mellé álljunk és felelős intézményként ebben is megpróbáljunk példát mutatni, talán kedvet csinálni másoknak is hasonló akciókhoz.”

A változásokat mindig kicsiben, az ember saját közvetlen környezetében kell elindítani. A Campona megtette az első lépést, a plogging pedig voltaképpen egy egyszerű dolog, jó lenne, ha egyre többen csatlakoznának ehhez a mozgalomhoz, amely triplán pozitív hatású: jót tesz az embernek, aki fut, a mikrokörnyezetnek és magának a világnak is.

www.campona.hu

Hagyományt szeretne teremteni a Campona