Ugrás a tartalomra

Tájékoztató az árvízhelyzetről

2024. szeptember 19. csütörtök
Budafok-Tétény önkormányzata felkészülten végzi az árvíz elleni védekezést. Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a Dunán levonuló árhullám mintegy 40 centiméterrel a 2013-as szint alatt, 850 centiméteren tetőzik szombatra virradóra, ezért a Duna közelében élők nincsenek veszélyben.
Tájékoztató az árvízhelyzetről

Kerületünkben három helyszínen okozhat problémát a vízszint emelkedése: a Horgásztelepen, a Dunatelepen és a Hosszúréti-patak mentén.

HORGÁSZTELEP:

A Horgásztelepen az áradás a Naphal utca alatti teleprészt érintheti, ahol az önkormányzat munkatársai elvégezték a védekezést.

Az ingatlanok védelme érdekében az önkormányzat a mai naptól homokot biztosít a Naphal utca végén, a Növény és Angolna utca sarkán, valamint a Compó utca és a Duna-part sarkán.

Zsákokat a helyi horgászegyesülettől vehetnek át reggel 6 és 16 óra között (elérhetőség: Compó utca 1., telefon: 06-1/362-0106).

 

DUNATELEP:

A Dunatelepen elsősorban a kutak okozhatnak problémát, kérjük, hogy homokzsákokkal védjék a magánterületen található kutakat.

Ehhez homokot helyeztünk el a Kolozsvári utcai ABC-nél, illetve a Kolozsvári és a Kassai utca végénél, zsákokat pedig a Kolozsvári utca 68/B szám alatt vehetnek át.

A dunatelepi védmű a mostani előrejelzés szerinti 850 centiméternél magasabb vízállásnál is megfelelő védelmet nyújt.

Kérjük, hogy amennyiben talajkimosódást vagy buzgárt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a Fővárosi Csatornázási Műveket az ingyenesen hívható 06-80/455-0000-s telefonszámon.

 

Az érintett lakóknak kézbesítjük az önkormányzat részletes árvízvédelmi tájékoztatóját.

 

HOSSZÚRÉTI-PATAK

A patak mentén beton védmű épült, amely egy esetleges áradás esetén megakadályozza a vízátfolyást.

A szivattyút napelemről hálózatra kapcsolták a zavartalan működés érdekében.

 

A közművekkel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken tehetnek bejelentéseket:

  • ELMŰ: 06-80/383-940
  • MVM gáz: 06-80/477-333
  • Mentők, tűzoltók, rendőrség: 112

 

Kérjük, továbbra is kövessék Facebook-oldalunkat, ahol rendszeresen frissítjük az árvízzel kapcsolatos információkat.