Ugrás a tartalomra

Szombati programkavalkád a kerületben

2023. május 19. péntek
Az aranyat érő májusi eső után az időjárás is kedvez annak a számos hétvégi programnak, amikkel a szabadba invitálunk kicsiket és nagyokat.
Szombati programkavalkád a kerületben

10 órakor kezdődik a Patak parti a Rózsavölgy Egyesület szervezésében, a Rózsavölgyi Közösségi Házban (Ady Endre út 25.). Az immár 24. alkalommal megrendezett eseményen lesz gyerekelőadás, biciklis verseny, kirakodóvásár, gyerek- és felnőttkoncertek, tombola. A sztárvendég Szekeres Adrien.

Szintén szombaton, 10.00-kor kezdődik a Rózsakerti Családi Nap. A Három királyfi, három királylány mozgalom és Budafok-Tétény önkormányzata közös családi napját először 2017-ben szerveztük meg. Egyre több gyerekes család választja otthonának Budafok-Tétényt, ezért az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a rendezvényekkel összehozza, megismertesse egymással a hasonló érdeklődési körű lakosokat. Az érdeklődők részt vehetnek futóversenyen, ügyességi játékokon, vetélkedőkön, és számos egyéb érdekes programon.

A hétvége első napján még egy történelmi utazásra is invitálunk mindenkit a nagytétényi kastély szomszédságába, a Campona Victrix – Győzedelmes Campona régészeti parkba. Nagytétény központja a Római Birodalom egyik pannóniai határvonalaként ismert. A Magyar Nemzeti Múzeum új tagintézménye a rómaiak közeli, határ menti segédcsapat-táboráról és településéről kapta a nevét. A 13 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó után hagyományőrző csapatok felvonulásán, antik női viseletek divatbemutatóján, kézműves- és múzeumpedagógiai foglalkozásokon, felolvasószínházon, szakmai tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők 16 óráig.

Mindhárom szombati program ingyenes, regisztráció nélkül látogatható.

Szeretettel várunk mindenkit!