Színvonalas magbörze a Klauzál Házban
Itt a tavasz, a kerti munkák ideje, a napsütéses melegben jólesik ásni, ültetni, metszeni. A Budafok Kertbarát Kör rendszeres programjai ezekhez nyújtanak szakmai segítséget a kerületi kertbarátoknak. Február utolsó napján a Klauzál Házban rendezték meg először a magbörzét.
„Kedves ismerősök és leendő ismerősök! Szeretettel hívok minden érdeklődőt szombaton 9 órától délig a Klauzál Gábor Művelődési Központba a magbörzére. Cserélünk, ajándékozunk mindenféle szaporítóanyagot (mag, hagyma, dugvány stb.), valamint cserepes virágot, amiből kertünkben, lakásunkban felesleg van. A megnyitóbeszédet követően lesz egy jó előadás a maggyűjtésről. Találkozzunk, beszélgessünk, ismerkedjünk!” Így invitálta Székely András, a Budafok Kertbarát Kör elnöke az érdeklődőket, és amikor meglátta, hogy felhívására mennyien jöttek el ezen a szombat délelőttön, elégedetten jegyezte meg:
– Nagy öröm, hogy ez az első magbörzénk, és ahhoz képest meglepően jól sikerült, igen élénk volt az érdeklődés. A budafok-tétényi kertbarátokon kívül jöttek Csepelről és Kispestről is, összesen húsz kiállító volt. Az is öröm a számunkra, hogy voltak, akik ezen a rendezvényen léptek be baráti körünkbe.
A megnyitó után a Magház Egyesület részéről Mészáros Zoltán tartott előadást a magfogásról, ami közérthetőbben azt jelenti, hogyan kell szaporítóanyagot fogni, mire kell figyelni, mi a technológiája. Volt a börzén szaporítóanyag, cserepes virág, szobanövény, bő magválaszték, korallvirág, bromélia, törpe árvácska és különféle fűszernövények. S tapasztalatcsere! Jó néhányan magfelismerő játékban is részt vettek, amiben nem voltak könnyű feladatok, mert például ki kellett találni, hogy az üvegekben lévő magok mely fajhoz tartoznak.
Az első budafoki magbörzén mindenki jól érezte magát, annak is köszönhetően, hogy a nézelődés, ismerkedés és cserebere közben szólt a harmonika Kondorosi András harmonikás jóvoltából, aki a legismertebb nótákat „húzta” és dalolta.
Temesi László