Száz éve lett város Budafok

Budafok száz éve

Új rovattal jelentkezik a Városházi Híradó, ezzel is csatlakozva a 2026. év kiemelkedő kulturális rendezvénysorozatához, a Budafok 100 programokhoz. Egy éven keresztül minden egyes lapszámban egy helytörténeti írással jelentkezünk, melyeken keresztül betekintést nyerhetnek a 100. születésnapját ünneplő városrész történetébe. Garbóci László díszpolgár, helytörténész és Gyönki Viktória muzeológus, a Magdolna Udvar Művészeti Galéria és Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kalauzol el minket Budafok elmúlt száz évének jeles eseményei között. Az itt megjelent írások elérhetők lesznek a kerület honlapján megnyíló Budafok 100 aloldalon, ahová várjuk a kerületrész lakóinak helytörténeti tárgyú írásait, fényképeit is.

Események a 100 éve város Budafok történetéből

A német földről – Rajna vidékéről érkező (ott is szőlőműveléssel foglalkozó) betelepülők a Csepel-szigettel átellenben lévő dombok tetején munkálkodó kőbányászokkal, kőfaragókkal egyetemben 1739-ben megalapították Promontorium zsellérközséget. Az itt élők szorgalmas munkájának és a folyamatosan gyarapodó lélekszámnak köszönhetően a település hamarosan fejlődésnek indult, elsősorban a szőlőművelésnek köszönhetően. Ennek eredményeként az 1850-es évek közepére már több mint 1550 katasztrális holdon virágzott a szőlőkultúra, és az ebből készült bor értékesítése jelentette megélhetésük fő forrását.

A település megalakulása óta eltelt évtizedekben mindazonáltal úgy a szomszédos Budán, mint a környező településeken hol Premaduri, hol Promontri néven említették településünket. Talán ennek következményeként is 1844-ben egy, a Tudománytár kötetében megjelent, Döbrentei Gábor által írt cikkben a szerző javasolta, hogy a Buda alatti Promontor település változtassa nevét Dunafokra vagy Budafokra. Döbrentei javaslata 1886-ban valósult meg, amikor is a település felvette a Budafok nevet. A névváltoztatás éve azonban nemcsak örömöt jelentett, hanem nagy gondot is, hiszen megjelent a szőlőgyökértetű (filoxéra), ami végzetesnek bizonyult Budafok életére. A millennium évére a szőlő közel 90 százaléka kipusztult. Új megélhetési lehetőségeket kellett találni az időközben – 1893-ban – nagyközségi beosztást kapott településnek. És ez sikerült is, hiszen a filoxéravészt követően előtérbe került az ipar megjelenése, valamint a kipusztult szőlők helyén a csonthéjasok telepítése. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Budafokot még promontori évei alatt, 1861-ben elérte a Déli vasút, majd 1882-ben a Pécsi vasút, melyeknek megállói voltak településünkön. 1889-ben pedig a Szent Gellért tér és Budafok-Háros között megindult a HÉV-közlekedés.

Az oktatásügyben is komoly előrelépés történt, hiszen az 1904–05-ös tanévben megkezdte működését a Budafoki Polgári Fiú és Leányiskola. Ez akkora jelentőséggel bírt, hogy Budafok agglomerációs oktatási központtá vált, hiszen nemcsak Kistétényből, Nagytétényből érkeztek a tanulni vágyók, hanem Érdről, Diósdról, Martonvásárból, sőt Ercsiből is. A várossá válás utolsó előtti lépcsőjeként 1922. július 22-én Budafok nagyközség a Biai járásból a központi járásba soroltatott. Ezek után talán nem is volt meglepő, hogy a névváltoztatást követően 40 évvel, 1926-ban Budafokot Rakovszky Iván belügyminiszter az 1886. évi XXII. t. c. 150. és 151. paragrafusai alapján várossá nyilvánította, mely rendelet 1926. január 26-án jelent meg a közlönyben. Ennek a nagy jelentőségű eseménynek és az elmúlt 100 év érdekesebb történéseinek említéséről szól majd ez a sorozat.

Garbóci László helytörténész