Ugrás a tartalomra

Segítség száz gyermeknek

2019. december 24. kedd
Karácsonyi műsor és ajándékok a Család- és Gyermekjóléti Központ klienseinek
Segítség száz gyermeknek

A Budafok-tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai egész évben azon dolgoznak, hogy a nehéz körülmények között élő embereken és családokon segítsenek. Karácsony közeledtével nagyon sok adakozó kerületi szervezet, cég és magánszemély könnyítette meg a központ munkáját azzal, hogy rengeteg ajándék kerülhetett a gyerekek és a felnőttek fenyőfája alá.

A Nagytétényi Cziffra György Művelődési Központ adott helyet idén is a közös karácsonyi ünnepségnek, melyen a Budafok-tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ kliensei vettek részt. Száz gyermek jött el csinos ruhába öltözve, szüleivel, és hallgatták meg a köszöntőbeszédeket. – Nagyon jó érzés látni, hogy vannak még olyan emberek, akik segíteni szeretnének, így nekik köszönhetően ajándékokban gazdag karácsony lesz idén sok családnál – mondta Karsay Ferenc polgármester. A Lélekzuhany gospel kórus adott műsort, amelynek tagjait állami gondoskodásban élő gyermekek alkotják. Daróczi Csilla, a Budafok-tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője egy sikertörténet elmesélésével adott erőt azoknak, akik most úgy érzik, hogy kilátástalan helyzetben vannak. – A tegnapi nap folyamán hívott fel egy volt kliensünk, aki a Családok Átmeneti Otthonában élt, hogy segíteni szeretne. Azt mondta, hogy ő most már jobb helyzetben van, és szeretne azoknak a sorstársainak adni, akiknek erre szükségük van – mondta el az intézményvezető. Hozzátette: ezért érdemes minden nap felkelni és dolgozni, mert ha valaki nagyon szeretne valamit elérni, az kitartó, kemény munkával lehetséges, és ez a család nagyon jó példa erre.

Az ünnepség végén a családsegítők átadták a gyerekeknek a személyre szóló ajándékokat. A felnőttek sem mentek haza üres kézzel, ők a Nagytétényi Ember- és Környezetvédő Egyesület ajándékcsomagját vehették át. Karsay Ferenc polgármester és Csiszár Zsuzsa külsős bizottsági tag is elhozta ajándékait, fenyőfákat és naptárakat adtak a rászorulóknak. Az estét beszélgetés zárta, miközben hidegtálakkal, édességgel látták vendégül a résztvevőket.

(Viszkocsil Dóra)