Ugrás a tartalomra

Rendhagyó történelemóra a Szent István mesetéren

2018. október 17. szerda
Sajátos történelemórát tartottak a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium 6.a osztályos tanulói a Szent István meseparkban, Budafok szívében.
Rendhagyó történelemóra a Szent István mesetéren

Október 4-én először, 11-én pedig már második alkalommal tartottak rendhagyó történelemórát a Rózsakerti iskola tanulói. Az interaktív tanóráknak a nemrég átadott Szent István mesetér adott otthont, ahol zenés előadás közben tanulhattak kicsik és nagyok Szent István királyról és az államalapításról.

A különleges tanórát nagy készülődés előzte meg, a gyerekek Szent István korát idéző jelmezekbe bújva várták mikor léphetnek a közönség elé.

Az első jelenetben öt diáklányt ismerhettünk meg, akik a közelgő történelemdolgozatra készülnek, az ő tananyagukat keltették életre a rózsakertis diákok.

Az előadás során több István, a király rockopera dal csendült fel, miközben testközelből ismerhették meg a résztvevők Magyarország államalapításának történetét. 

A rendhagyó történelemóra során a gyerekek interaktív és szórakoztató módon tanulhatták meg mit is jelent a primogenitúra, a szeniorátus, de megismerhették a vármegye és az egyház rendszert is.

Az egyes jelenetek után összefoglaló kérdéseket tett fel Seréti Gyula, a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára. Minden helyes válasz jutalma egy csokoládéból készült „Szent István euró” volt, az ügyesebbek a megszerzett tudás mellé több tallért is bezsebelhettek.

Október 18-án 15 órai kezdéssel a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium vetélkedőt szervez a kerületi tanulók részére, a Szent Lipót Plébánia és a 903-as sz. Prohászka Ottokár Cserkészcsapat pedig október 20-án 9 órakor tart Árpád-kori szabadulószobás játékot.

A programok Budafok-Tétény önkormányzata jóvoltából a főváros támogatásával, a TÉR_KÖZ pályázat keretein belül valósulnak meg.

 

(Galéria: Kocsis Zoltán)