Ugrás a tartalomra

A polgármester elérte: a szakrendelő a kerületé marad

2023. május 25. csütörtök
Karsay Ferenc mindent elkövetett azért, hogy önkormányzati kézben maradjon a Káldor Adolf szakrendelő.
A polgármester elérte: a szakrendelő a kerületé marad

Karsay Ferenc személyesen egyeztetett Takács Péter egészségügyi államtitkárral, valamint levélben fordult Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatóhoz annak érdekében, hogy továbbra is kerületi fenntartásban maradjon a Káldor Adolf Szakrendelő. A kormány azért kezdeményezte a szakrendelők állami kézbe vételét, hogy az elszabaduló energiaárak ellenére is biztosítsa a fennmaradásukat.

A polgármester hangsúlyozta: – A kerület az elmúlt években több milliárdot költött már a szakrendelőre. Úgy gondolom, hogy a legjobb kézben a jövőben is az önkormányzatunknál lenne. Azért fordítottunk jelentős összeget a rendelőinkre, legyen szó szakrendelőről vagy háziorvosi rendelőről, mert azt szeretnénk, ha az itt élő emberek a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást kapnák.

A polgármester leszögezte: – A háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy minden kerületi biztonságban érezze magát. A legbiztonságosabb működés az egészségügyi alapellátás tekintetében az, ha a szakrendelő fenntartója a helyi önkormányzat, feltéve, ha rendelkezésre állnak az ehhez szükséges források – tette hozzá Karsay Ferenc. Mint mondta: Budafok-Tétényben a 2023-as költségvetés a biztonságos működés költségvetése, ezért minden feltétel adott ahhoz, hogy az önkormányzat fenntartásában maradjon a szakrendelő.

Kisvárosunkban az egészségügyi alapellátások működtetése kiemelt figyelmet kap.

Az elmúlt években felújítottunk, napelemekkel láttunk el háziorvosi rendelőket, pályázati lehetőséget biztosítunk háziorvosainknak, fejlesztettük az egészségügyi ellátást a közelmúltban a CT és a panorámaröntgen üzembe helyezésével.

2018-ban közel 180 millió forint központi költségvetési forrásból és 20 millió forint önkormányzati önrész biztosításával korszerűsödött a szakrendelő eszközparkja.

2020-ban a kormány által biztosított Egészséges Budapest Program keretében 350 millió forint központi költségvetési forrást nyert el a rendelőintézet, melyhez önkormányzatunk további 55,2 millió forint önrészt különített el. Az összegből modern orvosi műszerek, diagnosztikai eszközök (EKG, ABPM készülék, új digitális röntgengép, fogászati panorámaröntgen, ultrahang és elektroterápiás készülékek, cisztoszkóp, defibrillátor) beszerzése valósult meg.

Szintén az Egészséges Budapest Program keretében központi költségvetési forrásból és önkormányzati önrészből valósult meg a III. utcai, a Batthyány utcai gyermek- és felnőtt háziorvosi rendelő, védőnői helyiségek, a XII. utcai, a Gádor utcai, a Kapu utcai, valamint a Magasház utcai felnőttrendelő és a Tolcsvay utcai gyermekfogászat megújítása.