Ugrás a tartalomra

Pentz Endre iskolaigazgatóra emlékeztek

2021. március 08. hétfő
Koszorúzás az egykori Nagytétényi Társulati Polgári Fiú- és Leányiskolánál
Pentz Endre iskolaigazgatóra emlékeztek

Megkoszorúzták az egykori nagytétényi iskola emléktábláját a legendás iskolaigazgató születésének 100. évfordulóján.

A Nagytétényi Társulati Polgári Fiú- és Leányiskola emléktábláját nyolc évvel ezelőtt avatták fel, Pentz Endre iskolaigazgató születésének 100. évfordulóján. Az emléktábla állításával a Nagytétényi Polgári Kör, az adományozók és az iskola egykori végzős diákjai kívántak tisztelegni hajdani igazgatójuk előtt. A koszorúzáson Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke mondott köszöntőt, majd Dindi István helytörténész mondott ünnepi beszédet.

Pentz Endre 1934-ben Szegeden végezte egyetemi tanulmányait. Ezt követően a nagytétényi újságban cikket írt, hogy nagy szükség lenne egy polgári iskolára, melyet a község vezetése támogatott, így 1935 szeptemberében elkezdődhetett a tanítás Tétényben. Tizenhárom tanéven át működött az intézmény, melynek végig Pentz Endre volt az igazgatója. Hamar a község népszerű iskolája lett. A 30-as, 40-es években 400 tanulója volt az intézménynek, a diákok többsége nagytétényi lakos volt, de érkeztek tanulók Diósdról, Százhalombattáról, Érdről, Budatétényből és még Budafokról is. Pentz Endre korszerű módszerekkel irányította az iskolát, fő alapelve a hazaszeretetre nevelés volt. A második világháború után államosították az egyházi, társulati és magániskolákat. A Nagytétényi Társulati Polgári Iskola így a mai Hugonnai Vilma Általános Iskola épületébe költözött, ott működött tovább. Az általános iskola kialakulásával párhuzamosan szűnt meg 1948-ban.

(budafokteteny.hu)

Pentz Endre iskolaigazgatóra emlékeztekPentz Endre iskolaigazgatóra emlékeztek