Ugrás a tartalomra

„Örök reménység él tovább a szívünkben”

2026. november 05. csütörtök
Halottak napi megemlékezések a kerületben
„Örök reménység él tovább a szívünkben”

Halottak napja alkalmából november elsején 15 órakor közös ökumenikus megemlékezést tartott az Angeli utcai urnatemetőben Papp-Tóth Viola budafoki református lelkésznő, a nagytétényi plébános, Szőke Lajos atya és Hokker Zsolt budafoki evangélikus lelkész.
„Olyan Megváltónk van, aki meg tud vigasztalni, aki segít elhordozni az elhordozhatatlant. Nem a halálé az utolsó szó” – jelentette ki a Bibliát idézve Papp-Tóth Viola lelkésznő.
A megemlékezésen részt vett Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere is, aki kérdésünkre, hogy ő hogyan éli meg Mindenszentek ünnepét és a Halottak napját, két gondolatot is megfogalmazott. Elsőként felidézte a délelőtti temetőlátogatását, és a családi sírfeliratot: „A születésed előtt énbennem éltél, s én tebenned élek majd a halálom után. Ez a család lényege.” Karsay Ferenc a Mindenszenteket pedig ki nem alvó fényhez hasonlította.
„Vannak lelkek, akik életükkel példát mutattak, szeretetükkel nyomot hagytak, hitükkel pedig utat világítottak másoknak. Mindenszentek napján rájuk tekintünk, és arra emlékezünk, hogy a jóság, a szeretet és a hit olyan fény, amely soha nem alszik ki. Mert a szent élet nem ér véget a földi lét határán – örök reménységként él tovább a szívünkben” – 
osztotta meg gondolatait a Városházi Híradóval a polgármester. Az egyházi személyek és a polgármester közösen helyeztek el koszorút a Mindenki síremlékénél.
A Klauzál Gábor Társaság is november 1-jén tartotta hagyományos Ősök napi megemlékezését a gondozásunkban lévő Wolf-kripta és emlékkertben, az egykori budatétényi temető helyén. A kőlakásból nézve címmel Klein Péter, a Budatétényi Polgári Kör tagja mondott beszédet. Fel-
elevenítette felmenői életét, ősei sorsán keresztül vezette el a jelenlevőket térben és időben a budatétényi temető történetéhez.
„Ezen a helyen nyugodtak: Klein Márton és felesége, Bauer Katalin, ők az ükszüleim. Bauer Katalin a második feleség, az első feleség, Bauer Teréz testvére. Mendl Emma szülei: Mendl Ferenc és felesége, Weller Emma, ők a dédszüleim. Továbbá a családtagok és feleségek, férjek, gyerekek” – tudtuk meg Klein Pétertől. A megemlékezés kötetlen beszélgetéssel ért véget a mécsesekkel megvilágított emlékkertben – forralt bor, édes és sós falatok társaságában.

-FZE-

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése