Nyomot hagyni a világban

Budapesten született, nyugdíjba vonulásáig a Rózsakert utcai lakótelepen élt és dolgozott, jelenleg pedig Solymáron lakik Nagyné Bitter Ilona címzetes igazgató, aki decemberben kapta meg az ötven éve végzettek aranydiplomáját.

– Nyugodt szívvel mentem nyugdíjba, hiszen jó kezekben tudhatom az iskolát. Boldogsággal tölt el, hogy megszépült a lakótelep környezete, felavatták a harangot és felépült a gimnázium épülete, ahol ebben az évben érettségizik az első, egyházi iskolát végző osztály. Ajándék nekem, hogy ez megtörténhetett és én ezt láthatom – mondta beszélgetésünkkor a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium egykori igazgatója, akinek nevéhez többek között olyan kezdeményezések fűződnek, mint a Zsolnai József professzorhoz kapcsolódó Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program bevezetése, vagy az évente országos szinten megrendezett Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája.

– Hogy foglalná össze hosszú pályafutását röviden?

– A vezetői beosztást megelőző, közel tizenöt év alatt szinte mindent és mindenkit tanítottam: alsó tagozaton az összes tantárgyat, a felsősöknek földrajzot, valamint éneket, és folyamatosan osztályfőnök voltam. Miután elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, olyan szerencse ért, hogy az Attila utcai általános iskolában kezdhettem el a pedagógusi pályát. Nagy élmény volt, hogy ahol nyolc évig gyerekként tanultam, tíz éven át taníthattam egy remek tantestület tagjaként. Közben tanári diplomát szereztem földrajból, majd ének-zenéből is. Lányom születése után a rózsakerti lakótelepre költöztünk, én pedig az ottani iskolában (ma Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium – a szerk.) dolgoztam, ahol 1985-ben igazgatóhelyettes, rá két évre pedig igazgató lettem.

– Milyen nehézségekkel találta szemben magát az I. kerület után?

– Lakótelepi iskola lévén akkoriban sok helyről érkeztek a legkülönfélébb családok gyerekei. A Zsolnai-módszer bevezetésével, a kerületi keresztény egyházakkal való szoros együttműködésnek köszönhetően és a tantestület egyetértő, támogató részvételével azonban fokozatosan kialakult az egységes értékrend, az egészséges szellemiség. A keresztény iskola vágya régen bennem élt, de a megvalósíthatóság nehézségeit is láttam. Hosszú ideig nem reméltem, hogy a mi intézményünk lesz majd a kerület egyházi iskolája, mégis lassan tíz éve, hogy a Budafoki Református Egyházközség fenntartásában működik.

– Ma is a pedagógusi pályát választaná?

– A nehézségeivel együtt is emellett döntenék. Érdekes belső érzés vezérel, de ezt már nagyszüleim felvidéki templomában, Bátorkeszin megéreztem. Mind ahhoz volt türelmem, amit elkezdtem, a pályámon mindig azt akartam, amit csináltam. Rájöttem, hogy amire a Teremtő az embert kijelöli, arra alkalmassá is teszi.

Tamás Angéla