Ugrás a tartalomra

Nem zár be a Hajós Alfréd Tanuszoda – videóval frissítve!

2022. november 28. hétfő
Karsay Ferenc polgármester megállapodást kötött Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral. Ennek köszönhetően a kerületi tanuszoda kiemelt kormányzati támogatásban részesül. Így év végéig korlátozások nélkül használhatják a kerületi lakosok a létesítményt.
Nem zár be a Hajós Alfréd Tanuszoda – videóval frissítve!

Karsay Ferenc polgármester úgy fogalmazott: több is oka van annak, hogy megkaphattuk ezt a hozzájárulást. Mint mondta: a tanuszoda közel 100 százalékos kihasználtsággal működik, az intézmény emellett részt vesz az Úszó Nemzet Programban is.

A program egyik célkitűzése, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban megismerkedjenek, megbarátkozzanak a vízzel és megtanuljanak úszni.

A polgármester kiemelte: nagyon büszkék lehetünk a Budafóka SE sikereire. Az ő eredményeik is hozzásegítették Budafok-Tétényt ahhoz, hogy nem kell bezárnunk az uszodát. A felnőtt és az ifjú úszóink is jól szerepeltek a hazai és a külföldi versenyeken egyaránt. Molnár Dóri, kerületünk ifjú büszkesége áprilisban aranyérmet nyert az országos felnőtt bajnokságon, majd jött a junior Európa-bajnokság, ahol 4 arany- és 2 ezüstérmet szerzett. A felnőtt Eb-n, Rómában bronzérmes lett. Szeptember elején Peruban, a junior vb-n 4 aranyat és egy ezüstöt gyűjtött be.

Karsay Ferenc köszönetet mondott a Sportért Felelős Államtitkárságnak a támogatásért. A polgármester hangsúlyozta: december 31-ig biztosan igénybe vehetik a kerületiek és a versenyzők is az uszodát. Hozzátette: a szolgálatások árai nem fognak emelkedni. Minden látogató változatlan áron veheti igénybe az uszodát.

Az önkormányzat vezetése azon dolgozik, hogy a lakosoknak minél több lehetőséget biztosítson az egészséges életmód megőrzésére. A rendszeres mozgás elengedhetetlenül fontos a testi és lelki egészségünk szempontjából is. Az úszás az egyik legközkedveltebb sportág napjainkban.

A Budafok-Tétény Hajós Alfréd Tanuszoda rendkívül népszerű hely kisvárosunkban, a legkisebbektől az idősebb korosztályokig mindenki igénybe veheti az uszoda szolgáltatásait.

Az intézményben elérhető az úszásoktatás gyerekeknek és felnőtteknek, babaúszás, szinkronúszás, valamint aquafitnesz is.