Ugrás a tartalomra

„Mindig jó volt kolonicsosnak lenni”

2026. március 17. kedd
Ötvenedik tanév, huszadik bál a Kolonics iskolával
„Mindig jó volt kolonicsosnak lenni”

Idén is remek hangulatban telt a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola alapítványi bálja a borászati iskola tangazdaságában. A rendezvény megnyitóján – amely ezúttal is telt házas mulatsággá kerekedett – Nagy Pelsőczi Krisztina igazgató köszöntötte a vendégeket. Kiemelte: különleges estre gyűltek össze idén az intézmény egykori diákja, a mai tanulók szülei, a tanárok és a kerület vezetői, hiszen a Kolonics iskola az ötvenedik tanévét ünnepli a huszadik bálján.

Az igazgatónő köszöntötte a vendégek között Karsay Ferenc polgármestert, Németh Zoltán és Perlai Zoltán alpolgármestereket, Jurás László önkormányzati képviselőt, Orbán Juditot, az Egyesített Óvoda vezetőjét és Fodor Istvánnét, az iskola nyugalmazott igazgatóját. Külön köszöntötte Laczkovits Orsolya és Sali Attila pedagógusokat, akik egykori diáktársai voltak az intézmény vezetőjének, illetve azokat a szülőket is, akik támogatták a rendezvényt. Kiemelte a bál legfőbb támogatóit, Erdős Tibort és nejét, akik a terembérletben segítettek az iskolának, illetve Rusznák Mihály volt kolonicsos apukát, aki idén is a vacsorát szervírozta. – A közösség ereje mindig a közösségben lévő embereken múlik. Ez is mutatja, hogy jó kolonicsosnak lenni, ahogyan jó volt „9. számú általános iskolásnak”, „Leányka utcai iskolásnak”, „Tompa utcai iskolásnak” is lenni – idézte fel a múltat az igazgatónő.

Nagy Pelsőczi Krisztina beszéde után idén is a tanárok műsora következett, akik Karinthy Frigyes Lógok a szeren című novelláját dolgozták fel. Az előadás, ahogyan azt már megszokhattuk, egyszerre volt szellemes, vicces és megható, nem véletlen, hogy vastaps követte a közönség részéről. A bálon idén is volt sütiverseny, vagyis az osztályok által készített finomságokra lehetett szavazni a bálozóknak, akik kaptak emlékbe egy repoharat is az iskola logójával. A rendezvényt táncmulatság zárta, késő estig suhogtak a szoknyák és kopogtak a cipők a táncparketten.

(VH)

„Mindig jó volt kolonicsosnak lenni”

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése