Ugrás a tartalomra

Minden jelentkező kap komposztládát!

2019. július 18. csütörtök
Július 11-én zárult a komposztálási programra való jelentkezés. A nagy érdeklődés miatt az önkormányzat bővítette az igényelhető komposztládák számát, hogy minden jelentkezőnek jusson belőle, így több száz kerületi háztartásban kezdődhet el a zöldhulladék újrahasznosítása a nyár folyamán.
Minden jelentkező kap komposztládát!

Budafok-Tétény önkormányzata június közepén hirdette meg komposztálási programját, amelynek keretében komposztládát és a komposztálási ismereteket tartalmazó kisokost igényelhettek a kerület lakói.

Már az első napokban nagy érdeklődés övezte a programot, így az eredetileg rendelt mennyiségre gyorsan lettek jelentkezők. Az önkormányzat a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, megháromszorozza a megrendelt ládák mennyiségét, így azok, akik a szabályoknak megfelelően jelentkeztek, mind kapnak komposztládát és komposztálási kisokost.

A komposztáló csomag átvételére várhatóan augusztusban kerül sor, amelynek pontos időpontjáról és helyszínéről e-mailen vagy telefonon keresztül értesítik a programban résztvevőket.

A komposztláda fenntartására használati megállapodás kötése szükséges, amelyet az átadáskor írnak alá a felek. A megállapodási szerződés megtekinthető itt, illetve a Városháza portáján.

A komposztláda-program adatkezelési tájékoztatója elérhető ide kattintva.

Minden jelentkező kap komposztládát!

Fotó: Horváth Tamás