Ugrás a tartalomra

Megtelt a nagytétényi kastély advent első vasárnapján

2025. december 03. szerda
Újra élettel telt meg a nagytétényi kastély advent első vasárnapján
Megtelt a nagytétényi kastély advent első vasárnapján

Hosszú szünet után idén ismét kitárta kapuit a látogatók előtt a nagytétényi kastély advent első vasárnapján. A kastély kertjében pompás karácsonyfa, az aulában forró tea, a díszteremben koncert és adventi koszorú várta a programra érkezőket. Az esemény rendhagyó módon nem a kastély parkjában, hanem az épület két termében zajlott: az első gyertya meggyújtása előtt a díszteremben a Budafoki Baptista Énekkar adott műsort Szilágyiné Mátyus Elvira kórusvezetésével, a lépcsővel szemközti helyiségben pedig igazi Mikulás-paradicsom és karácsonyi játszóház várta a gyerekeket a Virgonckodó Játszópark jóvoltából.

Nem várt érdeklődést váltott ki a program, rengetegen jöttek, folyamatosan érkeztek a családok a kisgyerekekkel.

A látogatók gyönyörű zeneszámokat (Eszterházy: Jézus eljön nemsokára, Ha urunk, Jézus érkezik, Bán Kinga: Maranatha, Händel: Örvendj világ…, Willcocks: Ó, jöjjetek hívek) hallhattak a remek kórus előadásában, Tóka Szabolcs orgonaművész zongorajátékával kísérve.

– Karácsony ünnepe előtt, adventkor kilépünk a szűken vett családi körből. sokkal nyitottabbak leszünk, és képletesen magunkhoz ölelhetünk egy tágabb közösséget, amely ugyanakkor szívet melengetően be is fogad bennünket. Eggyé válunk. Az összetartozás érzése és ereje teszi igazán különlegessé ezt az időszakot – köszöntötte az összegyűlteket a koncert után Karsay Ferenc polgármester. Hozzátette: büszke arra, hogy ezt az érzést és erőt Budafok-Tétény lakói nap mint nap megélhetik.

Ezt követően meggyújtotta a hatalmas adventi koszorú első gyertyáját az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal vezetőivel karöltve.

A másik helyiségben eközben a játék mellett komoly munka is folyt: a gyerekek mézeskalácsot díszítettek, a kastély parkjában álló karácsonyfára díszeket és a faalapok felhasználásával ajándékot készítettek a közelgő ünnepre. A legkisebbek figyelmét természetesen a rénszarvasos, fenyőfás, mikulásos játékok kötötték le, a szülők pedig örömmel kísérgették őket egyik foglalatosságtól a másikig.

A kastély termeit betöltötte a gyermekkacaj, a zene és a mézeskalács illata – minden együtt volt ahhoz, hogy Budafok-Tétényben valódi ünnepi hangulatban induljon az advent. A résztvevők élményekkel telve térhettek haza, és sokan már most várják, hogy jövőre ismét részesei lehessenek a meghitt közösségi eseménynek.

Tamás Angéla (Városházi Híradó)

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése