Ugrás a tartalomra

Megszüntetik az illegális hulladéklerakókat

2021. május 20. csütörtök
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. lebonyolításában a „Tisztítsuk meg az Országot!” nevű projekt keretében Budafok-Tétény önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be, melynek köszönhetően 15 millió forintot nyert illegális hulladék felszámolására.
Megszüntetik az illegális hulladéklerakókat

A kormány az év elején elfogadta a klíma- és természetvédelmi akciótervet, melynek része az illegális hulladéklerakók felszámolása. A „Tisztítsuk meg az Országot!” kezdeményezés 2020 közepén indult, melynek célja az ország leginkább szennyezett területeinek megtisztítása, elsődlegesen a közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok, valamint önkormányzati közterületek környezete.

A projekt első ütemének végrehajtására a kormány 13 milliárd forintot biztosított, az elnyerhető támogatásokat pedig különböző kategóriákba sorolták: az 1000 lakos alatti települések 2 millió forintig, a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok 20 millióig pályázhattak.

Az önkormányzatok számára kiírt pályázat során a huszonkettedik kerület 15 millió forint összeget nyert, melyhez a szükséges önrészt a helyi képviselő- testület 2021. február 18-i döntése alapján biztosítja.

Az alábbi 11 ingatlan hulladékmentesítésére nyújtottak be pályázatot:

-              Dózsa György út (7-es út – kerülethatár)                 239917 hrsz.

-              Háros utca (Fonó utca – 6-os út)                              225007/5 hrsz.

-              Névtelen utca (Kamaraerdei útról nyíló)                  239907 hrsz.

-              Dunapart utca melletti közterület (MO híd mellett) 232049/7 hrsz.

-              Pógyor István utca                                                    229211/11 hrsz.

-              Termő utca 59 sz.                                                      236754 hrsz.

-              Termő utca 61 sz.                                                      236755 hrsz.

-              Permet utca vége                                                       236674 hrsz.

-              Makó utca (229220/1) ról nyíló ingatlan                    229204/22 hrsz.

-              Angeli utca, Tőr utca, Zászlóvivő uta között              234001 hrsz.

-              Bíbic utca 22 sz.                                                         229204/1 hrsz.

 

A projekt befejezésének időpontja 2021. május 31.

Ezekre a területekre kamerákat fognak kihelyezni, a későbbiekben ily módon minimalizálható lesz az illegális szemétlerakás.

A „Tisztítsuk meg az Országot!” lépéseként mutatták be az úgynevezett Hulladékradar applikációt, amely ingyenesen letölthető és bárki bejelentheti, ha valahol illegális hulladékot talál.