Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az eszköz- és műszerfejlesztés az Egészséges Budapest Program keretén belül a Káldor Adolf Szakrendelőben - Videóval frissítve!

2019. október 07. hétfő
Megérkezett az első gép a kerületi szakrendelőbe, amelyet az Egészséges Budapest Program keretén belül, önkormányzati támogatással vásárolt az intézmény. Az elsőként érkező terheléses EKG berendezést október 2-án adták át.
Megkezdődött az eszköz- és műszerfejlesztés az Egészséges Budapest Program keretén belül a Káldor Adolf Szakrendelőben - Videóval frissítve!

Budafok-Tétény önkormányzata 20 millió forintos önrész vállalása mellett sikeresen pályázott a közép-magyarországi régió egészségügyi fejlesztését célzó Egészséges Budapest Programra, melynek köszönhetően mintegy 200 millió forint értékben érkeznek fejlesztések a Káldor Adolf szakrendelőbe — mondta Karsay Ferenc az október 2-i átadáson. A polgármester elmondta, az évek óta tartó felújítás következő lépése az egészségügyi dolgozók megbecsültségének javítása, amelyről már szeptemberben döntött is az önkormányzat képviselőtestülete. Karsay Ferenc beszédében a történelem legnagyobb beruházásának nevezte a központi régió egészségügyi fejlesztését célzó Egészséges Budapest Programot, amelyet összesen 700 milliárd forint értékben hajt végre Magyarország kormánya.

A pályázat célja, hogy korszerű orvosi eszközökkel lássák el a szakrendelőt: a most érkező terheléses EKG berendezés, a sebészeti műtőasztal, a korszerű műtőlámpa, a két emelt szintű infúziós állomás mind kiemelt fontosságú orvosi eszközök, amelyek segítik az orvosok munkáját, és javítják a minőségi betegellátást. Az egészségügyi ellátás színvonalának növelése érdekében tovább folytatódnak az eszközbeszerzések. Lezárult a közbeszerzési pályázat a digitális röntgen-felvételező gép, valamint egyéb informatikai eszközök tárgyában, valamint folyamatban van a pályáztatás a rendelői és várótermi bútorok beszerzésére. További fejlesztésként az év végéig a szakrendelő minden szintjét mobil, érintés nélküli kézfertőtlenítőkkel látják el, valamint beszereznek egy flexibilis cystoscopot az urológiára önkormányzati forrásból. Minden, az Egészséges Budapest Program keretében tervezett beszerzés, szállítás és telepítés lezajlik ez év végéig.

Az eszközfejlesztés a rendelőintézet évek óta tartó felújítási programját egészíti ki. A közelmúltban kívül-belül megújult a Káldor Adolf Szakrendelő, amelynek során megtörtént a nyílászárók cseréje, a homlokzati hőszigetelés és a tető felújítása. A belső felújítás során pedig megújult a teljes gépészeti és az elektromos hálózat, a számítógépes rendszer, továbbá minden szint új fal- és padlóburkolatot kapott. A rendelő felújítására több mint egy milliárd forintot fordított Budafok-Tétény önkormányzata. További 100 millió forint önkormányzati forrásból újult meg a Védőnői Szolgálat épülete is, amely korszerű baba- és gyermekbarát hellyé vált.

A sajtótájékoztató végén Dr. Kiss Norbert, a szakrendelő igazgatója bemutatta a program keretén belül érkezett terheléses EKG berendezést.

Fotó: Horváth Tamás