Ugrás a tartalomra

Meccsről meccsre javul a Budafok

2020. július 16. csütörtök
Győzelem a Pécs és a Győr, döntetlen a Gyirmót ellen
Meccsről meccsre javul a Budafok

„Mindenkinek elmondom, aki felhív, hogy a mi titkunk a baráti összetartás és a hibátlan csapatszellem.” Kovács Dávid csapatkapitány jellemzi így az immár NB I-es Budafoki MTE labdarúgócsapatát, amely túl van a felkészülés első két hetén, a halásztelki és a lipóti összetartáson. Most következik a szlovéniai két hét Kranjska Gorában, ha a koronavírus – napjaink első számú közellensége – is úgy akarja.

Meccsről meccsre javul a BudafokA felkészülés a halásztelki sporttelepen kezdődött, mivel a Promontor utcai stadiont éppen csinosítják, alkalmassá teszik az augusztus 15-én kezdődő NB I-es küzdelmek lebonyolítására. Itt találkoztunk a keret játékosaival és edzőivel, köztük a Puskás-díjas, még mindig csak 19 éves Zsóri Dániellel. A nagyváradi születésű csatár gyorsan otthonra talált a dél-budai egyletnél.

– A menedzserem, Horváth Zsolt szólt, hogy megkerestek Budafokról. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy a Mol Fehérvár kölcsönad egy évre, mert nagy szükségem van a játéklehetőségre – mondta lapunknak a simonyifalvi illetőségű labdarúgó. – Még messze vagyok a legjobb formámtól, az elmúlt egy évben alig-alig jutottam szóhoz. Rövid idő alatt is kitapasztaltam, hogy nívós szakmai munka folyik a BMTE-nél, biztos vagyok benne, hogy az augusztus 15-i rajtra formába lendülök. A mester – vagyis Csizi, akivel tegezőviszonyban vagyunk, de akire nagyon is felnézünk – azt mondta, elsősorban csatárként számít rám, de ha kell, szélsőt is fogok játszani.
Mervó Bence jó öt évvel idősebb Zsórinál, de neki már az is nagy szó lesz, ha egyáltalán játszik. Ettől ugyanis elszokott az utóbbi másfél évben.

– Egyik sérülés követte a másikat, a jobb térdemet roppant komoly műtéttel hozták rendbe, és a meghatottságig hálás vagyok Csizmadia Csabának, amiért a szabadsága egy részét az én rehabilitációmra áldozta – mondta a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokság ezüstcipőse. – Nem tudom, van-e még futballedző, aki erre képes lett volna.
Kovács Dávid csapatkapitány az elmúlt idényben 15 góljával elnyerte – holtversenyben – a másodosztály gólkirályi címét.

– Huszonnyolc éves fejjel mutatkozom be az NB I-ben, sokáig vártam erre a pillanatra, de megérte. Végigjártam az alsóbb osztályok szamárlétráját, hálával tartozom a családomnak, amiért mindig és mindenben támogattak – mondta a csapatkapitány. – Nincs rajtam különösebb nyomás amiatt, hogy most a legmagasabb osztályban várják tőlem a gólokat, a gól az NB III-ban és az NB I-ben is gól.

Csizmadia Csaba 35 évesen az élvonal legfiatalabb trénere lesz, de hogy tapasztalatlan, azt az ellenségei sem foghatják a marosvásárhelyi születésű, 12-szeres válogatott védőre.

– A koronavírus miatti kényszerszünet alatt a szabályok szigorú betartásával dolgoztam párban Bencével, heti három alkalommal. Folyamatosan fejlesztettem őt, ahogy ő is fogalmazott, hányásig dolgoztunk, de megvolt a foganatja, mert amikor megkezdtük a közös edzéseket a csapattal, fel tudta venni a tempót. Sokan vannak a Budafokban, akik most mutatkoznak be az NB I-ben, számukra ez hatalmas lehetőség, ami nem szabad, hogy nyomassza őket. Megmondtam a srácoknak, aki félve megy fel a pályára, az nálam nem fog játszani!

Nem sokkal a sajtóbeszélgetés után a BMTE 2-0-ra legyőzte a Pécsi MFC-t – Kovács Dávid és Szabó Máté rúgta a gólokat, utóbbi bombája élményszámba ment –, majd Lipóton 1-1-es döntetlent játszottunk a Gyirmóttal (Ihrig-Farkas Sebestyén lőtte a gólunkat), végül a WKW ETO FC Győr ugyancsak NB II-es csapatát szombaton 2-1-re vertük Skribek és Kulcsár góljával.

– Meccsről meccsre javulunk, alig várjuk már Szlovéniát, de még jobban az augusztus 15-i bajnoki rajtot – mondta csapatkapitányunk, Kovács Dávid. (Ch. Gáll András)