Ugrás a tartalomra

Kiskukták Maja kávézójában

2019. július 16. kedd
Wanot Maja cukrász napközis kreatív konyhaismereti tábora
Kiskukták Maja kávézójában

Első alkalommal hirdette meg Wanot Maja cukrász a napközis kreatív konyhaismereti táborát négy turnusban. A Haggenmacher udvarán kialakított kávézó hatalmas teraszán tanulhatják meg a gyerekek a főzés alapjait, játékos formában.

A gyerekek megismerhetik a főzéshez és a sütéshez szükséges alapvető hozzávalókat. Maja megmutatja, hogy melyik alapanyag hogy néz ki, és hogyan viselkedik főzés közben. „Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek sokkal szívesebben kóstolnak meg olyan ételeket, amiket nem ismernek, ha ő maguk készíthetik el” – mondta Maja. A tábor ideje alatt készült például madeleine, lekvár idénygyümölcsből, pizza, sós pannacotta és mézeskalács. Ez utóbbi azért volt nagyon érdekes, mert a gyerekek csak karácsonykor találkozhatnak ezzel az édességgel. A kicsik nagy örömmel nyomtak különféle formákat, persze nem ünnepieket, hanem mesehősöket a tésztába, amit Maja gyorsan megsütött. Majecsko a nap végén mindig lediktálja az aznapi étel elkészítésének receptjét, amit nagyon szorgalmasan le is írnak a gyerekek. Volt olyan táborozó, aki még aznap este megsütötte otthon az édességet, és másnap azzal várta társait. “Nagyon szeretek a konyhában lenni, ha anyukám fáradtan jön haza a munka után, akkor én készítek neki levest” – mondta Luca, az egyik táborozó. Egy másik kislány arról beszélt, hogy ő a nagymamájával szokott főzni, és már több ételt el tud készíteni egyedül. A konyhai munkálatok közben Filótás Viktória szobrász, keramikusművész foglalkozik a gyerekekkel. Amikor ott jártam, éppen agyagból készíthettek különféle formájú tálakat a kicsik. A táborozók nagyon élvezték, amikor egyik nap ellátogattak a Budafoki Szomszédok Piacára, ahol megismerkedtek a zöldségekkel és gyümölcsökkel. Egy másik napon játszótéren és még egy pincében is voltak ebben a rekkenő hőségben. A július 15-én induló táborra még lehet jelentkezni.

(Viszkocsil Dóra)