Ugrás a tartalomra

Kettős jubileum Nagytétényben

2021. szeptember 29. szerda
Harmincéves a Nagytétényi Polgári Kör, 110 éves a Nagytétényi Iparoskör
Kettős jubileum Nagytétényben

Kettős jubileumát ünnepli idén a Nagytétényi Polgári Kör. Ebből az alkalomból egész napos programot és ünnepséget szerveztek az egyesület vezetői. Lászlóné Varga Éva, kerületünk díszpolgára, a polgári kör elnöke az ünnepségen elmondta: a szervezetük elődje 110 évvel ezelőtt alakult meg, az újjáalapítása pedig 30 évvel ezelőtt történt. Mindkét évforduló kedves a számukra, hiszen az elődök tevékenységére is büszkén emlékeznek. Nem véletlen, hogy az ünnepségen felvonultatták a Nagytétényi Iparoskör és a polgári kör zászlaját is. Az elmúlt 30 évről szólva az elnök asszony kifejtette: nem volt könnyű életben tartani a civil szervezetüket, de fiatalon még „hegyeket tudtak elvinni a vállukon”. Reménykedésre ad okot azonban, hogy sok fiatal is csatlakozott hozzájuk, akik majd átvehetik a stafétabotot.

Karsay Ferenc polgármester az ünnepségen Agócs Gergely szavait idézte, miszerint nem nekünk kell megőrizni a hagyományainkat, mert a hagyományok őriznek meg minket. Hozzátette, egy olyan értéknek vagyunk a birtokában a kerületben, amely egyedülálló a fővárosban. Száz évnél is idősebb polgári körből ugyan több is van a kerületben, de a zászlóshajó mindenképpen ezek között a Nagytétényi Polgári Kör. A kerület vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a városrésznek politikai hovatartozástól függetlenül nem volt olyan polgármestere, aki ne támogatta volna a civil szervezeteket. Ez pedig azért volt így, mert a település arcát, identitását, jövőjét azok a közösségek adják meg, amelyek tudatosan alakítják annak sorsát.

Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő megköszönte a közösségnek a hagyományőrzést és a befogadó szellemiséget. Kiemelte: a Nagytétényi Polgári Kör igazán az, amiről a konzervativizmusnak szólnia kell. A szervezet a helyi közösség lelkét jelenti, a központja, a Szelmann Ház pedig a szívét – fogalmazott Németh Zsolt. A képviselő köszönetet mondott mindenkinek, akik ezt a közösséget összetartották.

A beszédek után Lászlóné Varga Éva hat Nagytétényért Emlékérmet adott át Bakos Miklós díszpolgárnak, Chrenko Ferencnek, Gálffy Marikának, Schütt Margitnak, Szirtes Editek és Verespeyné Farsang Ágnesnek. A polgári kör megjelentett egy jubileumi emlékkönyvet is, amelynek első példányát Karsay Ferenc polgármester vehette át a szervezet vezetőjétől. A kiadvány összeállítójának, Bakó Károlynak ajándékcsomaggal köszönte meg a munkáját a Serfőző és Társa Kft. A Nagytétényi Polgári Kör ajándékokat kapott a kerület többi civil szervezetétől is. Ezt követően kihirdették a jubileumi gyermekrajzpályázat nyerteseit. A két különdíjat Tamás Zsófia és Beró Szilárd vehette át. Az ünnepség első részét a Passe Tánccsoport bemutatója zárta. A második rész a Szelmann Ház kertjében zajlott, ahol Lászlóné Varga Éva és Munkácsy Károlyné leleplezte néhai Munkácsy Károly Kenyérszegő című szobrát, amelyet a Munkácsy család ajándékozott a civil szervezetnek. Ezután Karsay Ferenc polgármester közreműködésével átadták azt az emléksarkot, ahol azokat a tárgyakat gyűjtötték össze, amelyeket a nagytétényi rehabilitáció során elvittek volna a városrészből. Ilyen például az a kovácsoltvas kapu, amely a turulszobor körül állt a nagytétényi ősök jóvoltából, az artézi ivókút az egykori piactérről, egy márványtábla a Metallochemia megszűnéséről, amelyet a Nagytétényi Ember- és Környezetvédő Egyesület készített el, de az egykori szennyező üzem jogutódja nem engedett felállítani, egy megszentelt kereszt, amelyet a Nagytétényi úton állított fel egy sváb család annak emlékére, hogy megmenekültek a pestisjárványtól és egy régi gázlámpa, amelyet Ledniczky Sándor egykori önkormányzati képviselőtől kapott a polgári kör. Az ünnepi műsort a Nádasdy Néptánccsoport előadása zárta.