Ugrás a tartalomra

Kerületi összefogás a tiszta Duna-partért

2020. november 19. csütörtök
Nem mindennapi közös akciót szerveztek ellenzéki és fideszes képviselők
Kerületi összefogás a tiszta Duna-partért

Budafok-Tétényben az önkormányzat Környezet- és Közrendvédelmi Bizottsága november 7-én hulladékgyűjtésre invitálta a kerület lakosait. A szervezők a Duna-part megtisztítását tűzték ki célul.

Budafokon a Vasmacska Terasz előtt gyülekeztek az önkéntesek, köztük a BMTE focidrukkerei, az „ultrák” és néhány középiskolás diák, hogy Krieger Krisztina (Fidesz–KDNP), a Környezet- és Közrendvédelmi Bizottság alelnöke, valamint segítői vezetésével hozzáfogjanak a munkához. A képviselő elmondta: a bizottság elnöke, Kovács István (DK) fejéből pattant ki a közös szemétszedés ötlete, amelynek megvalósítását a polgárőrség, a közterület-felügyelet, a rendőrség és nem utolsósorban a két konténert biztosító önkormányzat is örömmel fogadta.

– Mi a budafoki kompkikötőtől indultunk a folyó partján Nagytétény felé haladva, a másik csapat pedig Kovács Istvánnal az élen a nagytétényi Kastélyparktól tartott Budafok felé. A megtelt zsákokat kupacokba raktuk, és Baki László teherautóval a nagytétényi helyszínen elhelyezett konténerekhez szállította a hulladékot – tájékoztatta lapunkat az akcióról a fideszes képviselő, aki örömmel újságolta, hogy mindkét nyolc köbméteres konténert púposra töltötték a Duna-parton talált, civilekkel is összeszedhető hulladékkal. Krieger Krisztináék olyan területen kezdték a munkát, ahol hajléktalanok táborhelyének nyomait találták, ezért ennek a partszakasznak egy részét nem is tudták az önkéntesekkel megtisztítani, így ez a feladat a Városüzemeltetési Kft.-re vár. A bizottság alelnöke hihetetlennek tartja, hogy az emberek ennyi szemetet odahordtak és szétdobáltak, mint mesélte, a hűtőszekrénytől kezdve a vasalóig minden volt, bőröndök, szétdobált fél pár cipők, műanyag és üveg flakonok, zacskók, egyéb szemét, valamint ablakkeretek, ajtótokok, rengeteg sitt és egyéb építési hulladék.

A reggel kilenc órakor kezdődő program sikeres megvalósítását sokan és sokféleképpen támogatták. Ki kesztyűvel (Budafoki Angyalok), ki maszkkal (polgárőrség), ki eszközökkel és kétszázötven zsákkal (Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda) szállt be a közös hulladékgyűjtésbe – tudtuk meg Kovács Istvántól, aki azt is elárulta, hogy a résztvevők a pogácsát Dékány Mátyásnak, az ásványvizet pedig a civil segítőknek köszönhetik.

– A Környezet- és Közrendvédelmi Bizottság első ülésén megegyeztünk abban, hogy a munkánk nem lehet politikai kérdés. Azért vagyunk, hogy a kerületet segítsük, amikor dolgozni kell, dolgozzunk, ha feladat van, azt elvégezzük. A későbbiekben a kerület más helyszínét, így a nagyobb területű Óhegyet is szeretnénk megtisztítani, amelyről Staudt Mátéval már egyeztetettünk is – mondta a 9. választókerület DK-s képviselője, aki hat-nyolc éve polgárőrként teljesít szolgálatot Budafok-Tétényben. Hozzátette: bár a közbiztonság a szívügye, nagyon örül, hogy hulladékgyűjtési ötlete ilyen lelkes fogadtatásra talált. (Tamás Angéla)

Jake és Happy is segített a Duna-part megtisztításában
Egy ötvenfős csoport az ifjúsági focistákkal takarított Nagytétényben

A hét végén példátlan vállalkozás vitt ki mintegy száz önkéntest a budafoki, budatétényi és nagytétényi Duna-partra. Egy fideszes (Krieger Krisztina) és egy DK-s (Kovács István) önkormányzati képviselő, a kerületi Környezet- és Közrendvédelmi Bizottság tagjai kitalálták, hogy rendbe rakják Budapest utolsó, többé-kevésbé érintetlen ártéri erdejét, és összeszedik az ipari mennyiségű szemetet. A közösségi hálón meghirdetett, minden várakozást felülmúlóan sikeres akció akár fel is nyithatja a két részre szakadt ország egymással szembenéző lövészárkokba elbarikádozott polgárainak a szemét.

Szombat délelőtt negyed tíz, Krieger Krisztináék brigádja a budafoki Vasmacska étterem előtt gyülekezik, onnan indulnak el déli irányban, mi pedig, Kovács úrék különítménye a nagytétényi Kastélyparkba beszéltük meg a randevút, Nepomuki Szent János szobra elé. A folyók, hidak, vízimolnárok és halászok védőszentje rokonszenvvel figyel bennünket kuckójából: „Na végre egy derék kezdeményezés!”

Mintegy ötvenen lehetünk, családok kutyákkal, ifjak, idősebbek, még egy komplett futballcsapat is itt téblábol, a Nagytétényi Kohász U16-os együttese testületileg eljött megtisztítani a Duna-partot. A srácok éppen tizenegyen vannak, még kapus is van közöttük, simán ki lehetne állítani egy csapatot... Magunkhoz veszünk egy-egy pogácsát a polgárőrök kisteherautójáról, aztán átsétálunk a vasúti híd alatt, és kezünkben egy-egy kék műanyag zsákkal hozzálátunk a szemétszedéshez. Északnak tartunk, valahol az M0-s híd alatt találkozunk majd a szembejövő társasággal, ha minden jól megy.

Szemét az van bőven: törött műanyag székek, használt óvszer, üres sörösdobozok és -üvegek, rozsdás drótok, méretes gumiabroncsok. Minden, mi szem-szájnak ingere.
Emitt anya a lányával sürgölődik, telik a zsákjuk, mellettük gyönyörű fekete német juhász, a hámján a felirat: Jake. Jake nem nyugszik, belemászik a jéghideg Dunába, nem nagyon fázik, szemmel láthatóan élvezi a szabadságot.

A futballista srácok sem lankadnak, szépen telnek a zsákok, a kisteherautó fel-le ingázik, feldobjuk a zsákokat a platóra, és kapunk egy másikat, egy üreset.
Amott két tinédzser lány szedi a szemetet, megszólítom egyiküket. „A Budai Nagy Antal Gimnáziumból jöttünk, tizenegyedik osztályosok vagyunk, kapunk egy pár Köszi-pontot ezért az önkéntes munkáért”, mondja egyikük, mire muszáj közbevágnom, hiszem fogalmam sincs, mi az a Köszi-pont.

„Nem tudja? Ötven Köszi-pontot kell összegyűjtenünk, csak akkor tudunk leérettségizni.” Megkérdem, hánynál tartanak. „Háromnál...” No, akkor még belefér egy-két önkéntes akció... De vajon jó buli ez a szemétszedés? „Hát, voltunk már jobb buliban is, de valahogy össze kell gyűjtenünk azt az ötven pontot...”

Odébb még egy kutyás család, az ebet Happynek hívják, ő még nem mert belemenni a vízbe, a gazdája elmagyarázza, hogy talált kutya, öt hónapja van a családdal, még kicsit félénk.

De a lényeg, hogy ő is hozzájárult az önkéntes akciót körbelengő remek hangulathoz. (Ch. Gáll András)