Hírek

Kerület Napja 2021: Tiszta, virágos kerület díjátadó
A díjak átadására Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő testülete június 21-ét, Záborszky Nándor születésnapjának időpontját jelölte ki. Ennek a kiemelkedő eseménynek idén az országosan egyedülálló helyszín, a Nagytétényi Rózsakert adott helyet.
2021-06-24

A kerületi önkormányzat minden évben elismerésben részesíti azon lakótársainkat, akik közvetlen környezetük védelmével, szeretetével és gondozásával példát mutatnak a kerületben. A díjátadó helyszíne ezúttal a Nagytétényi Rózsakert, közismert nevén a Rozárium volt, melynek rendelkezésünkre bocsátását ezúton is köszönjük partnereinknek a Herman Ottó Intézet és a MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpontja képviselőinek. 

A június 19-én tartott esemény vendégeit Németh Zoltán alpolgármester köszöntötte és nyitotta meg az ünnepséget.

A díjak átadásában Németh Zoltán alpolgármester mellett dr. Zatykó Lajosnét és Vizi Sándor képviselő, esélyegyenlőségi, civil és nemzetiségi kapcsolatokért felelős tanácsnok közreműködött.

A kitüntetettek részére átadott emlékplaketteket Kaintz Regina kerületünk elismert ötvösművésze készítette.

A díjátadót a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola népi énekművész tanárának Kerekes Enikőnek és tanítványainak Hajdú Zsófiának és Göncz Máriának közös műsora színesítette. Előadásukban a Virágok vetélkedése –moldvai népdalcsokrot adták elő.

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!

 

Tiszta, virágos kerület - Családi ház és környezete kategória:

I. helyezettként: Schrenk Ildikó részére

II. helyezettként: Babinszki István Máté részére

III. helyezettként: Kozanák Éva részére

 

Tiszta, virágos kerület - Utca, utcarész, lakótelepek, társasházak kisebb, nagyobb egysége kategória:

I. helyezett: Szick Gusztáv

II. helyezett: a Baross Gábor telepi Polgári Kör

III. helyezett: Háger Istvánné

 

Tiszta, virágos kerület - Balkonok, erkélyek kategória:

I. helyezett: Szigetvári Dénes

II. helyezett: Márai Zsuzsa

III. helyezett: Bagdi Éva

 

Tiszta, virágos kerület - Intézmények, vállalatok, egyházak kategória:

I. helyezett: Proedile Kft.

II. helyezett: Budapest-Budatétényi Szent István Király Plébánia

III. helyezett: Rózsakert Baptista Közösség

 

Tiszta, virágos kerület - Önkormányzati fenntartású intézmények kategória:

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Varázskastély tagóvodája

Kapcsolódó képgaléria: