Ugrás a tartalomra

Kellemeset a hasznossal: kori oktatás a piactéri jégpályán

2016. december 29. csütörtök
A MAC U14-es hokisai ovisokat oktattak, oktatnak korizni Budafokon. Legutóbb csütörtökön, idén utoljára, de jövőre lesz folytatás.
Kellemeset a hasznossal: kori oktatás a piactéri jégpályán

Budafok-Tétényben komoly szurkolótábora van a fővárosi MAC jégkorong csapatának. A fiatalabbak körében rendkívül népszerű a MAC U14-es utánpótláscsapata is, amelyben budafok-tétényi játékosok is vannak. Sokan akkor figyeltek fel rájuk, amikor 2016 februárban a kanadai Quebecben egy 8 csapatos tornát megnyertek, 7 kanadai csapatot maguk mögé utasítva. Ez a kanadai csapatokat annyira meglepte és megviselte, hogy a döntő mérkőzés után a vesztes csapat kézfogás nélkül ment le a jégről.

A legfiatalabb generáció, a kerületi ovisok-, és szüleik annyiszor tették fel a kérdést a közösségi oldalakon kori oktatás után érdeklődve, hogy a fiatalok úgy gondolták szabadidejükben szívesen segítenek a kicsiknek. December közepe óta Budafok-Tétény új közösségi terén, a Szomszédok Piaca előtti téren megnyílt jégpályán már több alkalommal tartottak korcsolya oktatást a kicsiknek a MAC U14-es hokisai. Az oktatás nagy sikert aratott, egyre több kisgyerekek jelentkezik az ingyenes programokra, és a MAC-os fiatalok is élvezettel tanítják a leendő utánpótlást. A programot Budafok-Tétény Önkormányzata is támogatja. Karsay Ferenc polgármester, egykori válogatott jégkorong játékos, edző, testnevelő tanár a jégpálya megnyitóján tartott egy korcsolya oktatást a kerületi ovisoknak. A MAC U14-es ifjú hokisainak következő ovis oktató programja a kerületi kicsinyeknek január első felében lesz.

Rövid videó a mai eseményről.

Horváthné Fűkő Zsuzsanna, a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda vezetője nyilatkozott a téma kapcsán az Infórádiónak: