Ugrás a tartalomra

Karácsony után is földre szállnak az „angyalok”

2021. január 15. péntek
A Budafoki Angyalok élelmiszert, sapkát, sálat, meleg ruhát osztanak
Karácsony után is földre szállnak az „angyalok”

Kerületi lakosok és vállalkozók fogtak össze, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az embereknek, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, a pandémia miatt állás nélkül maradtak, idősek, mozgásukban korlátozottak vagy hajléktalanok. A Budafoki Angyalok élelmiszert osztanak, amelyeket a vállalkozók és magánszemélyek adnak össze, és meleg kabátot, sapkát, sálat, valamint egyéb ruhaneműt tesznek az ételcsomagok mellé a Social Point alapítvány gyűjtéséből. Aki megjelent a Mária Terézia út 60. szám alatt december 28-án, annak csak át kellett vennie az adományokat és aláírni, hogy átvette. Senkitől semmi mást nem kérdeztek és ezután sem fognak – tudtuk meg Nemes Anikótól, akinek kezdeményezésére, a helyi vállalkozók ötlete nyomán és támogatásával szeptemberben létrejött a Budafoki Angyalok Civil Szerveződés, melynek alapítványi bejegyzése remélhetőleg januárban megtörténik. 

A szervezet karácsony előtt közel száz, egyenként nyolcezer forint értékű élelmiszercsomagot készített össze, melyet a mozgásukban korlátozott embereknek önkénteseik szállították házhoz.  

– Amikor felhívtam az embereket, hogy szeretnénk nekik karácsonyra tartós élelmiszert adni, sokan nem hitték el, többen pedig sírva fakadtak – mesélte Nemes Anikó, aki a Vállalkozók Országos Szövetségének budai irodavezetője a Széchenyi-kártya hitelprogramban, és egyébként könyvelőirodát működtet. 

Lassan harminc éve, hogy szívügyének tekinti a segítségnyújtást, amelyet az évek alatt több egyesület és alapítvány égisze alatt látott el, de most úgy gondolta, ideje, hogy Budafokon is szervezetten segítsen. 

– December 28-án is osztottunk csomagokat, bár akkorra főzést és ételosztást terveztünk.  Reméltem, hogy január 24-én már megtehetjük, de erre még várnunk kell. Hozzátette: az Ipartestület székházában szervezkednek, egyelőre a „raktáruk” is ott üzemel, sok segítséget kapnak az Ipartestület elnökétől, Jurás Lászlótól. A vállalkozók is aktívak, zöldséget, gyümölcsöt adnak a pakkokhoz, a vendéglátósok főznek, csomagolnak. Nagyon sok körülöttük a segítő szándékú ember.

Nemes Anikó arról is beszélt, hogy első körben saját környezetükben kutatják fel azokat, akik megszorultak, de a Facebook közössége is sokat segít ebben. Szólnak a rászorultaknak, hogy Budafokon ilyen lehetőség van, nekik pedig, ha tudnak valakiről, aki igényelné a segítséget. Tervezik, hogy szolgáltatásokkal bővítik a segítségnyújtást, amint lehet, fodrászt és pedikűröst hívnának, valamint a jogsegélynyújtást is szeretnék felvenni a tevékenységeik közé.

(Tamás Angéla)

Karácsony után is földre szállnak az „angyalok”