Ugrás a tartalomra

Jubileumi gálaműsort adott a Hugonnai iskola

2017. május 04. csütörtök
Diákok ünnepi műsorával ünnepelték az idén 90 éves iskolát a Klauzál Ház színpadán.
Jubileumi gálaműsort adott a Hugonnai iskola

A május 2-i gálaelőadás nagy sikert aratott a nagyrészt szülőkből, nagyszülőkből álló közönség körében, akik között ott volt Karsay Ferenc polgármester is.

 

A műsor elején Tamaskáné Fekete Erika igazgatónő így köszöntötte a vendégeket: „az iskolás korba érve egészen új minőségű lét kezdődik. A kisgyermek, aki épp felfedezte, a világban elhelyezte önmagát, megtapasztalja, hogy csak társakkal körülvéve lehet boldog és értelmes életet teremteni. Mindennapjaihoz útitársakat, vágyaihoz támogatót, (…) jóban-rosszban barátot itt talál először.”

Az iskola minden évfolyama képviseltette magát a színpadon, voltak, akik salsáztak, voltak, akik verset adtak elő, de színdarabot is láthattunk a gála során. Az iskola régi diákja, Erdélyi Csilla énekprodukcióval járult hozzá az este sikeréhez. Az esemény az iskola kórusának előadásával zárult, akik a „Legyetek jók, ha tudtok” című dalt énekelték közösen.