Ugrás a tartalomra

Jól bírják Kovácsék a magaslati levegőt

2020. október 29. csütörtök
Két meccs, hat pont – néhány óráig még a második helyen is állt a BMTE az első osztályú labdarúgó-bajnokság tabelláján
Jól bírják Kovácsék a magaslati levegőt

Egyre növekvő önbizalommal gyűjti a pontokat a BMTE labdarúgócsapata; lapunk legutóbbi jelentkezése óta előbb idehaza a Diósgyőrt verte 2-1-re Csizmadia Csaba edző legénysége, majd most vasárnap Zalaegerszegről hozták el a három pontot meggyőző 3-1-gyel Kovács Dávidékék. A hármas nyerő széria következménye: a 8. forduló után harmadik hely a tabellán, de vasárnap délután néhány óráig még második is volt a csapat, amíg a Mol Fehérvár le nem győzte a Mezőkövesdet.

A BMTE–Diósgyőr mérkőzést Jakab János tiszteletbeli elnök mellett végigizgulni a Promontor utcai díszpáholyban embert próbáló feladat. „Jaksi bá’” olyan átéléssel szurkol, annyira azonosul a játékosokkal, hogy az izgatottsága óhatatlanul átragad az emberre. – Remekül játszunk, uraljuk a mérkőzést, csak nehogy megbosszulja magát a rengeteg kihagyott helyzet – idegeskedett a tapasztalt sportvezető az első félidő végén, amikor a fantasztikusan játszó Oláh Bálint fejesgóljával 1-0-ra vezettünk. Mi tagadás, ilyenkor ez benne van a levegőben, ezért hatott idegnyugtatóként a 64. percben, egy szépségdíjas akció végén Kovács Dávid átadásából Ihrig-Farkas Sebestyén gólja, amivel már 2-0-ra vezettünk. Csakhogy gyorsan jött Drazsics szépítése, és így a hajrában izgulni kellett, hogy megmaradjon a 2-1 és a megérdemelt három pont. Amivel a fordulót követően a negyedik helyen álltunk.

De még innen is vezetett út felfelé.

Vasárnap Zalaegerszegre látogatott a csapat, és mit tesz isten, az a játékos lett a mérkőzés egyik hőse, akiről egy hete Jakab János és Csizmadia Csaba vezetőedző is azt mondta, hogy csak hatvan percre van hitelesítve, no de micsoda hatvan percre!

Természetesen a 2-1-et jelentő pompás szabadrúgásgól szerzőjéről, Kulcsár Kornélról beszélünk, aki ezúttal 72 percet töltött a pályán, és győztes góllal örvendeztette meg a budafoki szurkolókat. Ahogy feltekerte a labdát a bal pipába, az minden pénzt megért.

De volt itt még fontos mellékszál bőven. Például a csapatkapitány Kovács Dávid csodás gólja, amikor 12 méterről, ballal, kapásból pörgette a zalaegerszegi kapuba a labdát. Mintha csak meghallotta volna Jaksi bá’ egy héttel korábbi kívánságát: „Bárcsak rúgna már egy gólt Dávid, annyira jót tenne az önbizalmának!” És lőn, ott a gól, ezzel kapitányunk lelki egyensúlya is a helyére került.

Mint ahogy – remélhetőleg – Zsóri Dánielé is, aki nagyszerű gólpasszal ugratta ki Skribek Alent, harmadik gólunk szerzőjét. (A két srác együttvéve 39 éves…) Dani édesanyja rendszeres levelezőpartnerem Simonyifalváról, ezúttal is jeleztem Dalma asszonynak messengeren, mennyire tetszett fia kabinetalakítása – ami nagyon hiányzott már az eltiltás miatt kihagyott négy bajnokija után.

És persze megvolt az obligát meccs utáni telefonbeszélgetés is „Csizivel”. Az Év edzője címre eddig teljes joggal pályázó mester ismét hozta önmagát, megismételte, hogy nem a helyezést nézi, hanem a megszerzett pontokat számolja, és a lényeg továbbra is az, hogy két lábbal a földön maradjunk.

Szerencsére ez nem mindig sikerül. Most például sikerült felkerülni a hétfői Nemzeti Sport címlapjára. „Budafok: Egyre feljebb!”

A magaslati levegő egyelőre nem ártott meg a csapatnak. Szerdán, lapunk megjelenése napján Magyar Kupa-mérkőzés a Dabas-Gyón otthonában, majd vasárnap a Paksot 
fogadjuk.

(Ch. Gáll András)