Ugrás a tartalomra

Ismét gyászol a Nagytétényi Polgári Kör

2021. február 17. szerda
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy életének 66. évében eltávozott közülünk Pajorné Puskás Györgyi.
Ismét gyászol a Nagytétényi Polgári Kör

Ismét gyászol a Nagytétényi Polgári KörGyörgyi 1955-ben született Budapesten, szülei fodrászok voltak. Kozmetikus szakmáját sokáig a Bartók Béla úti lakótelep szalonjában, illetve a Barossi Szolgáltatóházban gyakorolta.

Később önálló vállalkozásba kezdett, illetve otthon, gyönyörűen berendezett igazi Györgyikés kozmetikai kuckójában várta nagy szeretettel a vendégeket.

Szerette az embereket, mindig mosolygott és mindenkihez volt egy–két jó szava.

Férjével, Pajor Jánossal aktívan részt vettek a Nagytétényi Polgári Kör életében, évekig a  vezetőség tagjai voltak, illetve segítették a vezetőség munkáját.

Az 1995-ben megszervezett első szüreti mulatságok lovas betyárpárjaként színesítették a rendezvényt, de több éven keresztül a kisbírói szerepet is vállalták.

Györgyike önállóan készített elő és szervezett színvonalas kiállításokat, melyeken nagyon sok érdeklődő vett részt. Férjével a Szelmann-házban szervezett bálok központi szereplői, rendezői voltak.

Nevéhez fűződik az első Tétény Vezér Napon nagy sikert aratott „Tétény Vezér lepény” sütése, korhű ruhában (melyet ő varrt magának) történő kínálása.

Szelmann Ignácra emlékezve több alkalommal szervezte meg  a nagysikerű Ignác-napot, de az első Sváb Piknik szervezésében is aktív szerepet vállalt.

Bármikor lehetett számítani rá, készséggel állt mindenki segítségére.

Nagyszerű, mosolygós, kedves egyénisége pótolhatatlan valamennyiünk számára.

Drága emléke örökké szívünkben él!