Ugrás a tartalomra

Ilyen lesz a Szent István tér

2017. október 26. csütörtök
Budafok-Tétény Önkormányzata a lakók bevonásával szeretné megújítani a Szent István teret. Most a több héten keresztül tartó társadalmi egyeztetés eredményét ismerhetik meg. A válaszok alapján két jellemzőjük biztosan van a budafok-tétényieknek: szeretik a sportot és a természetet.
Ilyen lesz a Szent István tér

A szeptember 24-ig interneten, személyesen és papíralapon kitölthető kérdőívekre 386 válasz érkezett, amelyben a megújuló Szent István térrel kapcsolatban osztották meg véleményüket az itt lakók. A terület megújítása több ütemben zajlik majd. Az első ütem legfontosabb részeként megvalósul a Szent István és kora köré szerveződő, Kő Boldizsár által tervezett egyedi játszótér, melynek részleteiről hamarosan beszámolunk. (A Városházi Híradó korábbi, Kő Boldizsárral készített interjúját itt olvashatják, az Index.hu Urbanista blogjának képes beszámolóját a Kő Boldizsár által tervezett terézvárosi játszótérről pedig itt olvashatják).

Az önkormányzat kérdőívére választ adók nagy arányban tértek ki a természetvédelmi szempontokra. Fontos hangsúlyozni, hogy az önkormányzat nem tervezi fák kivágását a területen. A kivitelezés előtt vizsgálatot végeznek, hogy az esetleg balesetveszélyes fákat kiszűrjék, de a cél, hogy a terület képét uraló vadgesztenye fákat mindannyiunk örömére megőrizhessük. Emellett új növények telepítését is tervezi az önkormányzat, így egy lényegesen zöldebb területet eredményezve, ahogy ez az előzetes koncepcióterveken is látható volt. A növények gondozását öntözőrendszer segíti majd a tervek szerint. Hogy minél könnyebb legyen rendet tartani, megfelelő mennyiségű hulladékgyűjtőt is terveznek a megújuló területre.

A válaszadók magas arányban jelezték, hogy szívesen látnának sporteszközöket és futókört a téren.  Az önkormányzat elsődleges céljai közt szerepel, hogy megteremtse azokat a körülményeket, amelyek segítik az egészséges életmódot, így fitnesz és street workout eszközök, valamint futókör is szerepel a tervekben, azonban ezek előreláthatólag csak a második ütemben valósulhatnak meg. A sport és környezetbarát szempontoknak megfelelve bicajtároló is lesz a területen.

Sokan hívták fel a figyelmet a mosdó és pelenkázó szükségességére. Az önkormányzat mindenképpen megvizsgálja, hol lehetne a legalkalmasabb helyszín a belváros területén.

Sajnos egyre melegebbek a nyarak, így sokakban merült fel az árnyékolás kérdése. Az idős vadgesztenyefáknak köszönhetően természetes árnyék vetül a területre, de az önkormányzat megvizsgálja a kérdést, és ha szükséges, napvitorlákkal teszi még komfortosabbá a területet. Az ivókút kialakítását is sokan tartották fontosnak, ezért ennek kialakítását is tervezik a Szent István téren. 

A Szent István tér kivilágítása egyelőre sajnos nem megoldott, mely probléma ismert a kerület vezetése előtt. A terület fejlesztése során az anyagi lehetőségekhez mérten igyekeznek orvosolni a problémát .

Az aktív pihenés mellett a relaxálásra is lesz lehetőség — a kihelyezett padokon, virágok és fák között lesz alkalmunk lelassítani egy kicsit.

Köszönjük mindazoknak, akik véleményükkel segítettek, hogy Budafok belvárosa megújuljon!

Az eredmények számokban:

 

ÖSSZESÍTVE

 

 

 

 

kérdések

igen

nem

 

1.

Egyetért-e a szabadtéri fitnesz eszközök elhelyezésével a téren?

85%

15%

 

2.

Egyetért-e az időszakos színpad és amfiteátrumszerű nézőtér kialakításával a szomszédos művészeti iskolában tanuló diákok részére?

87%

13%

 

3.

Szeretné-e, ha az új játszótér körbe lenne kerítve, hogy megóvjuk a játszószerek épségét?

87%

13%

 

4.

Szeretne-e futókört a téren?

73%

27%

 

 

kérdések

sok

kevés

megfelelő

5.

A játszótér területén elegendőnek tartja-e három asztal és hozzá tartozó pad (asztalonként 4-6 ülőhellyel) kihelyezését?

4%

49%

47%

6.

A tér egész területén elegendőnek tartja-e az ülőfelületeket (ülőfalak a támfalakon, amfiteátrumszerű kialakítás ülőfelületekkel, asztal és pad a játszótéren, ill. napozó padok)?

4%

32%

64%



A projekt Budapest Főváros támogatásával a TÉR_KÖZ pályázat keretében valósul meg.