Így emlékeztünk a halottainkra Budafokon és Tétényben
November elseje, vagyis Mindenszentek a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje: az összes üdvözült lélek emléknapja, azoké, akiket nem avattak szentté, illetve azoké, akik nem kaptak külön napot a naptárban. A halottak napján, november 2-án az elhunyt, de üdvösséget még el nem nyert, tisztítótűzben lévő hívekért mondunk imát.
Az ünnep körüli időszakban a sírkertbe látogatók számára a temetők „ünnepi arcukat” mutatják: mécsesek sorakoznak a rendbe tett sírokon, friss virágok illatoznak, és a csend meg-megszakad halk beszélgetésekkel, imafohászokkal.
Ebben az időszakban az egyébként csendes, nyugalmat árasztó Budafoki Temetőbe nagyon sokan látogattak el, és nem csak a családok gyújtottak mécseseket, különböző szervezetek is lerótták tiszteletüket elhunyt társaik előtt. Mint minden évben, a Promontorium Borlovagrend tagjai is látogatást tettek a sírkertben, ahol az örök nyugovóra tért borászokra, lovagtársaikra emlékeztek.
A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) XXII. kerületi szervezete mécsesek fényénél tartott csendes ünnepséget az ’56-os veteránokra, valamint a forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezve. Koszorújukat a halottasház falán lévő emléktáblánál helyezték el, a mécseseiket és virágokat a lyukas zászlóval jelölt síroknál.
Az Angeli utcai urnatemetőbe is sokan kilátogattak ezeken a napokon, hogy emlékezzenek az elhunytakra.
Szinte minden sír előtt gyertyával, virággal vagy koszorúval a kezükben álltak az emberek, miközben elmerengve idézhették fel elhunyt szeretteik legszebb pillanatait, gondolatait. Napnyugtakor gyertyák vibráló fényei ragyogták be a sírokat. A ravatalozóban ökumenikus istentiszteletet, megemlékezést tartottak Karsay Ferenc polgármester és Csiszár Zsuzsanna önkormányzati képviselő jelenlétében.
Szász Lajos református lelkész a szentírásból osztott meg szép gondolatokat, megemlítve, hogy, aki hisz Jézusban, nem hal meg soha.
– Arra biztatok mindenkit – tette hozzá -, hogy tudjanak hinni és közösen imádkozzunk, hogy tudjunk hinni Jézusban, aki azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet. Nehéz búcsút venni a szeretteinktől, a halál közelsége bénítólag hat ránk. Ezért fontos a hit.
Szőke Lajos római katolikus plébános beszédében kiemelte, hogy most azokra a testvéreinkre emlékezünk, akik elköltöztek az Örök Hazába, és ilyenkor meggyújtjuk a Krisztus világosságát jelképező gyertyát.
– Az ő világossága utat mutat nekünk – mondta. Erre hívta fel a figyelmet Hokker Zsolt evangélikus lelkész is, majd Karsay Ferenc polgármester és Csiszár Zsuzsanna önkormányzati képviselő előtt meggyújtották a Krisztus világosságát jelképező gyertyát, mielőtt koszorúkat, virágokat helyeztek el a főbejárathoz közeli keresztnél, melyre Juhász Gyula jeles költőnk szavait vésték: „Nem múlnak ők el, akik a szívünkben élnek.”
– Emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek velünk, de örökségük, példájuk, szellemiségük tovább él bennünk. Hajtsunk ma fejet előttük – köszöntötte társait, kollégáit és az érdeklődőket Bitai Gergely, a Promontorium Borlovagrend elnök-nagymestere a kezében borlopót tartó szobornál, majd elhunyt társaik közül néhányukról külön is megemlékezett.
Dr. Urbán András nagymester nemcsak a Promontorium Borlovagrend vezetője, hanem tanítója és példaképe is volt. A kertészmérnök, mérnök-közgazdász 2009-től 2015-ben bekövetkezett haláláig állt a borrend élén. Kiváló oktató-kutató volt, nagyon felkészült, jó szervező- és kommunikációs készséggel rendelkező, mindenki által elismert szakember, aki bármilyen területen is tevékenykedett, elismerést váltott ki.
A tavaly elhunyt Sárkány Péter aranydiplomás borász, kertészmérnök, élelmiszer-minősítő szakmérnök élete utolsó éveiben a bor és egészség vizsgálatával és szőlőmagolaj előállításával foglalkozott. Az ő javaslatára választotta a borrend a terecskét és az azt díszítő Pincemunkás vagy Borász bronzszobrot emlékhelyéül, ahol évente egyszer, Mindenszentek előtt megemlékezik halottairól.
Szintén az elmúlt évben távozott az élők sorából Kövesdi János borász, akinek derűje felejthetetlen, segítőkészsége és bor iránti szenvedélye követendő példa társainak.
– A mai napon gyertyát gyújtunk és koszorút helyezünk el, de valójában a szívünkben gyújtunk fényt. A megemlékezés nem csupán a múltat idézi, hanem ígéret is, hogy tovább visszük mindazt, amit tőlük kaptunk, hogy méltók maradunk hozzájuk a munkánkban, a közösségünkben, az ünnepeinkben – zárta beszédét az elnök-nagymester.
A bensőséges, koszorúzással, mécsesgyújtással záródó ünnepségen az elhunyt lovagtársak emlékére a lovagrend egyik tagja, Meskó Bánk jogász és egyben előadóművész elmondta Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét. Idén Komáromi István borlovagrendi tag, zeneszerző, énekes nem tudott részt venni a közös emlékezésen, így az általa minden évben előadott, szívhez szóló dalt felvételről hallgatták meg a jelenlévők.
(Tamás–Temesi)
