Ugrás a tartalomra

Idei majális Budafok-Tétényben - Videóval frissítve

2017. május 10. szerda
A hagyományosan ünneplők és a forgatagba vágyók is találhattak maguknak programot a munka ünnepére. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk.
Idei majális Budafok-Tétényben - Videóval frissítve

A Baross Gábor Telepi Polgári Kör idén is a Kőbányász parkban emlékezett, ahol az immár hagyományos ünnepségen Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Baross iskola történelem tanára idézte fel a településrész bányászati múltját, helytörténetét. A kőfejtők tiszteletére mondott beszédében emlékeztetett a nehéz fizikai munkát végzők egykori életére, küzdelmeire.

Mint fogalmazott: "egy 1910-ben Baross Gábor-telep felső részéről készült képeslapot örököltem Pelikán Imre bácsitól. A képen kopár pusztaság, a háttérben elszórtan még csupán egy-két ház látható. A kép előterében munkások állnak, mellettük egy kővel megrakott vasúti csille vékony sínpályáján várja, hogy indulhasson útjára. Szinte érezni a kőpor finom szemcséit, a fehér mészköves talaj kiviláglik a képeslapból. De érezhető a nehéz fizikai munkát végző emberek fáradtsága is, küzdelme a kővel. Nagyon korán a XVIII. század elején kezdődött a területen kőbányászat, s már az 1860-as években szerepel térképeken a kőbánya megjelölése is. A mai Dózsa György út vonala már ekkor meg volt. A telep VI. utcáig csak részben köves pusztaság, felfelé pedig néhány centiméteres termőtalaj alatt már ott a kőszikla, a XV. utca felett pedig majdnem eredeti formájában volt látható még az 1950-es években is. A jelentősebb bányászat az 1900-as évek elején indult meg, hatalmas építkezések folytak. A zömmel sváb származású kőfejtők és családjaik kezdetleges eszközökkel végezték a munkát. Ekkor kezdődött az első családi házak építése a telepen is. A kőbánya életébe új szint hozott 1919. A XV. utca felett elindult ismét a munka. A bánya és irodája között még telefonösszeköttetést is létesítettek. Ez volt az első telefon Baross Gábor-telepen. A kőfejtők olyan ütemben kezdték meg a munkát, hogy a kitermelt kövek elszállítását sürgősen meg kellett oldani. Gazdasági vasúti felszerelést hoztak és ennek megfelelő pályát építettek, mely az emelkedők miatt nem is volt egyszerű munka. 1919. június végén szemerkélő esőben indult meg a kisvasút Ilonka nevű mozdonya 6-8 duplakővel megrakott kocsikat húzva, melyet szenzációra éhes mezítlábas gyereksereg követett. A próbaút után azonban alig volt üzemben a kisvasút, 1920 után a gazdasági vasút anyagát visszaadták korábbi tulajdonosának. Az 1930-as években ismét a területre irányult a figyelem, de most nem követ, hanem kőport fejtettek. Ezzel akarták a szikes talajt az országban megjavítani. A MÁV megállónál már korábban kiépített külön vágányhoz kezdetben lovaskordék, majd később 6-8 méter magasan drótkötélpálya szállította a kőport. Ez már nem volt szép látvány. Különösen a XI. utca sarkán hosszan elnyúló magas faépítmény, ameddig a bányából erőgéppel továbbították a teli csilléket, majd innen saját súlya vitte tovább a lejtős pályán. Zörgés, hatalmas por, védőállványok tették tönkre a telep látképét, de a lakosok életét is. A háború után már csak egy-két helyen működött kőfejtés, majd az 50-es években megszűntek a bányák, a vágatokat és a gödröket feltöltötték. Baross Gábor-telep kőfejtőinek, múltunk ezen részének állít örök emléket e kődarab, hogy ne feledjük áldozatos, nehéz munkájukat."

Az ünnepségen megkoszorúzták a Polgári Kör által 2002-ben „A környékünkön élt és dolgozott kőfejtő családok emlékére” állíttatott emlékművet, ahol az önkormányzat nevében koszorút helyezett el Karsay Ferenc polgármester is. A hagyományokhoz hűen gyerekek és felnőttek közösen díszítették fel a telep májusfáját. Az ünnepségen közreműködött Pollák Miklós történelem tanár, a Tárogatósok, valamint a Baross Gábor Általános Iskola tanulói.

Egésznapos rendezvényen izgalmas programok várták a Camponához látogatókat is. A nyitó esemény 10 órakor volt, a Budafoki Fúvósegylet fellépésével, „felébresztve a hétalvókat”, az ünnepre csalogatva mindenkit. A Klauzál Ház és a Campona szervezésében idén is egész nap körhinták, gyerekfoglalkozások és kézműves vásár várta a látogatókat. A nap folyamán Disney-sztárok elevenedtek meg a színpadon a kicsik legnagyobb örömére. Az este fő produkcióját Tolvai Reninek köszönhettük, aki zenekarával élő nagykoncertet adott. A majálison részt vett Karsay Ferenc polgármester, Szepesfalvy Anna alpolgármester és Németh Zoltán alpolgármester is, akik sorra látogatták a különböző helyszíneket.

A Promontor TV összeállítása: