Hogyan értsük félre a nőket?

Ebben a színházi évadban már saját útját járja Csányi Sándor, aki év végéig közel negyven magyar városban mutatja be egyszemélyes vígjátékát. A Jászai Mari-díjas érdemes művész Hogyan értsük félre a nőket? című, stand up comedy elemekkel fűszerezett előadását a Klauzál Ház színpadán is láthatta a közönség, méghozzá két alkalommal.

A színházi munkái mellett több mint harmincöt játékfilmben szereplő Csányi Sándor az utóbbi öt évben művészeti vezetőként is dolgozott a Thália Színházban, ahonnan nyáron eljött, hogy több időt fordíthasson a színészetre, illetve saját szakmai fejlődésére. A színművész, aki a televízióban a Csak színház és más semmi című tévésorozatban a rendezőt alakítja, tavaly rendezte első darabját, a Premierajándékot, amelyben színészként is a rendező bőrébe bújik.

– Vonzza a rendezés?

– Egy ideje izgat, ezért is örültem, hogy mielőtt rendezni kezdtem, a tévésorozatban kipróbálhattam magam ebben a szerepben. A rendezőt eljátszani azonban más, mint beülni a rendezői székbe, bár számomra nem válik szét egészen a kettő. A bohózat Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátéka nyomán készült, és egy színházi próbafolyamatot mutat be kétféle változatban. Szerencse, hogy rátaláltam, mert ez teljesen megfelelt az elképzelésemnek. A Premierajándék élvezetes munka volt, ma is nagy sikerrel játsszuk a Tháliában.

– A Hogyan értsük félre a nőket? című előadásában is saját magát rendezi, de ebben a nyolcvan-kilencven perces előadásban teljesen egyedül van: írta, rendezte és játssza a vígjátékot. Nem hiányzik valamiféle kontroll?

– Nem én, hanem a közönség rendezi. Az ő visszajelzésük nagyon erős és intenzív: ha nevetnek a helyzeteken és a poénokon, akkor működik a dolog, ha nem, akkor vagy nem jól adom elő, vagy nem megfelelő a szituáció, nem elég humoros a jelenet. Éppen ezért folyamatosan változik a tartalom, időnként kiveszek a szövegből, és annak helyére új kerül, esetleg más karakterek bukkannak fel, vagyis állandóan épül és bővül. Nagyon izgalmas alkotói folyamat. Nem tartom magam drámaírónak, de nem is a Hamletet kell megírnom.

– A Facebookon olvastam, hogy szívesen segít olyan hátrányos helyzetű diákoknak, akik színészek szeretnének lenni. Sokan éltek a lehetőséggel?

– Több mint kétszáz e-mailt kaptunk, kiválasztottunk harminc fiatalt, akik közül heten el is tudnak járni a hétvégi foglalkozásainkra. Nagyon helyes, értelmes, nyitott tekintetű gyerekek jöttek. Arra törekszünk, hogy a fiatalok levetkőzzék a félelmeiket és a bizonytalanságot, merjék megmutatni magukat. Nem produkciót csinálunk velük, hanem olyan monológokat keresünk nekik, amelyekhez „közük van”. A felvételin az ő gondolataikat visszaadó szövegeket érdemes mondaniuk, mert akkor sajátjuknak érzik, és jól teljesítenek. (Tamás Angéla)