Hóban, fagyban is kergetik a labdát
A Budafoki MTE labdarúgócsapata már megkezdte a téli felkészülést, egyelőre itthon, de ahogy korábban, úgy most is Szlovéniába utazik hosszabb időre. Nikházi Márk vezetőedző nyilatkozott lapunknak.
Volt mit kipihennie az év végén a csapatnál, mert igencsak turbulens időszakot tudott maga mögött. Az őszi félszezont a másodosztályban a 13. helyen záró BMTE január első hetében kezdte meg a közös felkészülést a Promontor utcában. Nikházi Márk novemberben visszatért Budafokra, az ünnepek alatt sikerült pihennie, de már nagyon várta, hogy újra megkezdődjen a munka – mondta lapunknak.
Az év vége arra is jó lehetett, hogy a csapatnál mindenki értékelje a teljesítményét. Nikházival a BMTE három meccsen öt pontot szerzett, tehát egyszer sem kapott ki, ami a kiesőzónából való ellépést is jelentette. Az edző azonban maximalista típus, három győzelmet szeretett volna.
– Én nem így terveztem, kilenc pont lett volna az igazi. Minden meccsre úgy megyünk fel, hogy nyerni akarunk. Ettől függetlenül persze az, hogy nem kaptunk ki a három meccsen, egy jó eredmény. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy kétszer is 0-2-ről mentettünk pontot.
A klub karácsonyra sem engedte el a játékosok kezét, mindenki egyéni edzéstervet kapott, köztük kemény futóprogramokkal. Az időjárás persze január első napjaiban a labdarúgók számára sem volt kegyes, de azt Nikházi Márk is tudja, az országban mindenki ilyen havas körülmények között készül, ez nem lehet kifogás. Nikházi elmondta, mi a BMTE programja a következő hetekre.
– Pénteken Szlovéniába utazunk, ahol egy tíznapos edzőtáborban fogunk részt venni. Szlovén első és másodosztályú csapatok ellen fogunk játszani, emellett ott már fűtött edzőpályák is lesznek, ami a felkészülésünket megkönnyíti. Az edzőtáborban sok közös program is lesz, ami még jobban összekovácsolja a srácokat.
Már-már bevett szokás, hogy a BMTE Szlovéniába megy edzőtáborozni, nyáron is így tett a klub, akkor többek között az első osztályú, az élvonalban nyolcadik Primorje ellen lépett pályára. De a szlovén túra előtt a BMTE még játszott egy mérkőzést, a sporttelepen a „nagy” és „kis” Budafok csapott össze. Nikházi Márk együttese a félidőben 3-1-re vezetett, s végül 6-1-re nyert. A gólokat Gyurkó Máté, Rózsa Sándor, Kovács Dávid, Korponai Bence, Hajdú Roland és Selyem Bálint szerezték. A vezetőedző a lefújás után nem csak a játékosoknak mondott köszönetet.
– Köszönöm mindenkinek a munkáját, aki lehetővé tette, hogy alkalmas legyen a pálya a mérkőzésre. Komoly terhelést kaptak a srácok a héten. A meccs is jó tempójú volt, sok helyzettel, gólokkal. A második csapatunknak pedig sok győzelmet kívánok!
Zárásnak Nikházitól azt kérdeztük, hogy télen várható-e a keret megerősítése, vagy a nyári, több mint tíz érkező után csendesebb átigazolási időszak jön.
– Leültünk a vezetőséggel, hogy esetleg milyen átalakításra van szükség. Elégedett vagyok a csapattal, a játékosokkal, a minőséggel és a hozzáállással is, úgyhogy nagyon nagy változás nem lesz. Nyilván mindig van egy-két távozó vagy érkező játékos, de a csapat magja egyben fog maradni.
A Budafok az NB II-ben először február elsején, vasárnap játszik a Szentlőrinc ellen idegenben.
Perlai Bálint (Városházi Híradó)