Hetven éve a szabadságért
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Budafok-Tétény önkormányzata az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából a Városház téren. Az ’56-os emlékmű megkoszorúzása előtt Karsay Ferenc köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket.
– A történelem ma is tükröt tart elénk. Arra kérdez rá, mit kezdünk a szabadsággal, hogyan őrizzük meg emberségünket, és képesek vagyunk-e kiállni az igazság és embertársaink méltósága mellett – mondta a polgármester, aki arra emlékeztetett, hogy 1956. október 23. a magyar történelem meghatározó napja, amikor emberek ezrei álltak ki a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért és az emberi méltóságért. Mint fogalmazott, a forradalom résztvevői nem tudhatták, mit hoz a holnap, mégis cselekedtek, mert hittek azokban az értékekben, amelyekért érdemes áldozatot vállalni.
– „Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is” – idézte a Déry Tibor „Barátaim” című írásából vett mondatokat az ünnepség szónoka, Monostoriné Szeleczky Gabriella.
A Baross Gábor Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára a kerületünkben élő és 1958-ban felakasztott Onestyák Lászlóról beszélt, akinek nevét ma is őrzi a Donát-hegyen álló kopjafa. A húszévesen kivégzett fiatal utolsó szavai is a hazájáért szóltak: „Éljen a szabad Magyarország!” – kiáltotta.
Koszorúzások és elismerések
Az ünnepségen, amelyen Réthy Zsazsa színésznő énekelt, egy eredeti ’56-os zászlóval állt az emlékműnél a Történelmi Vitézi Rend díszőrség parancsnoka, Kirs Attila.
Az ünnepi beszédeket követően a jelenlévők – a Pofosz kerületi szervezete, Budafok-Tétény Önkormányzata, a kisebbségi önkormányzatok, egyházak, köz- és köznevelési intézmények, civil szervezetek és pártok képviselői, valamint a kerület polgárai – koszorúikkal lerótták kegyeletüket az ’56-os Emlékműnél, majd dr. Takács Pál emléktáblájához vonultak, ahol a budafoki hős hozzátartozóival együtt a 90. zsoltárt énekelve megemlékeztek a börtönbüntetésre ítélt orvosról.
Az ünnepség után az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából a Pofosz XXII. kerületi szervezete és a Vitézi Rend Zrínyi csoportja emléklapokat és elismerő okleveleket adott át a Városháza Záborszky Termében.
A Pofosz az ’56-os szabadságharcos, vitéz Priska József Tamás feleségének és fiainak is oklevelet nyújtott át, a Vitézi Rend többek között Karsay Ferenc polgármesternek, Szigeti Ferenc és Varga Miklós zenészeknek, valamint Papp Liza művészeti referensnek fejezte ki háláját és köszönetét.
Bátorság és összefogás
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján, október 23-án délelőtt 9 órakor ünnepi megemlékezést és koszorúzást szervezett a Nagytétényi Polgári Kör is a Szelmann Ház előtt. A teret igazi korhű atmoszféra járta át: már a kezdés előtt ott állt a Baki László által vezetett ötvenes évekbeli Csepel teherautó korabeli ruhákba öltözött „forradalmárokkal” és a lyukas zászlókkal.
A rendezvényt Baranyai Márta, a polgári kör elnöke nyitotta meg, jelezve, hogy a helyi tiszteletadás után a teherautóval együtt vonulnak át a kerületi központi ünnepségre. Az elnök köszöntötte a megjelenteket, köztük kiemelten Karsay Ferenc polgármestert, valamint Németh Zoltán és Perlai Zoltán alpolgármestereket. Üdvözölte továbbá a meghívott vendégeket, a hősök hozzátartozóit, a megjelent díszpolgárokat, a Német Nemzetiségi Önkormányzatot, a pártok, a közintézmények, valamint a helyi civil szervezetek és a Nagytétényi Polgári Kör képviselőit.
Baranyai Márta ünnepi beszédében hangsúlyozta: az a nap a bátorság, az összefogás és a remény napja volt, amikor a kerületben is tízezrek emeltek szót a szabadságért. „Nem hősnek készültek, csak emberek voltak, akik hittek abban, hogy lehet másként élni. A forradalom leverése után sokan életükkel fizettek a kiállásukért. Másokra börtön, megaláztatás, hallgatásra kényszerítés várt. De az emléküket nem lehetett eltörölni, mert a szabadság vágya nem vész el, csak időre van szüksége, hogy újra felszínre törjön” – fogalmazott.
Az ünnepségen Militényi Dóra, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola népi ének szakos diákja adott elő két dalt, majd ünnepi beszédet mondott Monostoriné Szeleczky Gabriella Magyarságért Érdeméremmel kitüntetett történelem szakos tanár: „A magyar nemzet lyukas lobogója olyan csoda emlékét őrzi 70 éve, mely megőrizte a nemzet öntudatát, életben tartotta mindenhol a szabadság emlékét” – mutatott rá, majd hozzátette: „a nemzeti zászló sérülése mindig arra emlékeztet, a szabadságot nem veheti el semmilyen hatalom, s ezt a küzdeni tudást kell átadni a jövő nemzedékének.”
A program részeként két elismerő oklevél is méltó gazdára talált: a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja nevében dr. Fank Simon, a Vitézi Rend hadnagya nyújtotta át azokat hálájuk jeléül László Istvánné Varga Évának és Bodnárné Fehér Erzsébetnek, a magyarság és Nagytétény lakossága érdekében kifejtett fáradhatatlan munkásságuk elismeréseként. A rendezvény zárásaként a résztvevők közösen helyezték el az emlékezés virágait az 1956-ban meghurcolt nagytétényi mártírok emléktáblája előtt.
(Deáki – Tamás)