Ugrás a tartalomra

Hetedszer indul „ Az év praxisa a Kárpát medencében” elnevezésű pályázat

2017. január 04. szerda
Az ajánlásokat 2017. május 10-ig várjuk!
Hetedszer indul „ Az év praxisa a Kárpát medencében” elnevezésű pályázat

Hetedszer dördült el a startpisztoly, és indult újra december 20-án „Az év praxisa a Kárpát medencében” elnevezésű pályázat. Erről számolt be az Országos Tisztifőorvosi Hivatalában tartott sajtótájékoztatón Dr. Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos, a zsűri két tagja: Dr. Bedros J. Róbert, és Dr. Kasler Miklós professzorok, valamint B. Király Györgyi projektvezető.

Szeretnék, ha a médiában nemcsak az lenne a hír, hogy a  betegeiket elhanyagoló orvosok és nővérek a magyar egészségügy szereplői, hanem az is, hogy a hivatásuknak élő háziorvosok és nővérek vannak többen. Az ő megbecsülésüket, presztízsüket óhajtja erősíteni a kiíró. Idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnénk irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét, határon innen és határon túl.

Idén is csakúgy, mint tavaly: a hazai háziorvosok mellett a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé!

A mozgalommá terebélyesedett pályázat a laikus közönség, a betegek hálájára és köszönetére épül, ugyanakkor várjuk a kórházak, önkormányzatok, polgármesterek, idős otthonok, plébániák, civil és szakmai szervezetek ajánlásait is.

A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke: dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos, tagjai: Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres József a Béres Zrt. elnöke, Dr. Száray Eszter háziorvos, a pályázat tavalyi hazai nyertese, Sztankó Péter a Webbeteg főszerkesztője,valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Kásler Miklós, Dr. Rurik Imre  professzorok.

Tavaly a legtöbb szép és megható történet a hálás betegektől érkezett.  Akadt, akinek betegei életműdíjat javasoltak jóságáért, és olyan is, akinek idős apácák köszönték meg, hogy meleg szívvel bánik velük. Az egyik nyertes orvos  hatására alkoholista betege letette a poharat, ajánlásában pedig megírja, hogy ivócimborái már régen meghaltak, ő orvosának köszönheti életét.

A történetek beküldői között ott volt Cegléd alpolgármestere, Sur Község polgármestere, a csongrádi járási tisztifőorvos,a Congregatio Jesu apácarend idős-otthonának vezetője, a kárpátaljai görögkatolikus áldozó pap, Fábiánsebestyén Község Gondozási Központjának vezetője is. Írt nekünk Nagyvázsony, valamint a felvidéki Marcellháza polgármestere, a Magyar Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete Csongrádi Szervezetének képviselői, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, továbbá Tőkés László EU Parlamenti Képviselő, és Duray Miklós felvidéki író, politikus is.

A határon túli ajánlók közül tavaly  Kárpátalja tett ki igazán magáért, hiszen a Kárpátaljai Igaz Szó szerkesztősége több történetet is küldött felhívásunkra, de Erdély sem maradt el Kárpátalja mögött: Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Tordatúr, Csíkszereda, Ilyefalva, Kézdivásárhely, Marosvásárhely és Szilágycseh lakosai döntöttek úgy, hogy az ő háziorvosuk megérdemli az elismerést, és felvidéki díjazottunk is volt.

Reméljük idén is hasonló népszerűségre és lelkesedésre számíthatunk!

A pályázat hivatalos weboldala a  www.evpraxisa.hu, valamint a 2016.evpraxisa.hu címen érhető el.
 
Az ajánlásokat 2017. május 10-ig várjuk!