Ugrás a tartalomra

Helyi kínálat a továbbtanulóknak

2021. február 23. kedd
Öt középiskola várja a budafok-tétényi gyerekeket
Helyi kínálat a továbbtanulóknak

Budafok-Tétény egyetlen nyolc évfolyamos középiskolája, a Kempelen Farkas Gimnázium két általános tanterv szerinti osztályt indít. Első idegen nyelvként az egyikben angolt, a másikban németet tanulhatnak az ötödikes tanulók. A felvételről a központi írásbeli vizsga, a szóbeli meghallgatás és a korábbi tanulmányi eredmények alapján döntenek. A szóbeli meghallgatáson az írásbelin legjobban teljesítő 150 tanuló vehet részt.

A Budai Nagy Antal Gimnázium a nyolc évfolyamos képzésein kívül hat évfolyamos osztályaiban is képzést kínál. Az iskola három tehetséggondozó osztályt indít, amelyre külön felvételi eljárást nem szervez. Az angol (32 fő), illetve a két informatikai (16-16 fő) osztályba jelentkező diákok az 5. osztály év végén és 6. osztály félévében magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, angol nyelv és természetismeret tantárgyakból szerzett jegyeik alapján nyerhetnek felvételt. A bejutáshoz a maximálisan elérhető 60 pontból legalább 45 pont megléte szükséges.

A nyolcadikosok számára egy általános tantervű osztály indul (34 fő) és egy angol (19 fő), illetve egy német (15 fő) nyelvi előkészítő osztály (1+4 év). A 9. évfolyamra az általános iskolai eredmények, a központi írásbeli teljesítmény és a szóbeli meghallgatás alapján történik a felvétel.

A kerület legújabb középiskolájában, a Rózsakerti Demjén István Református Iskola és Gimnáziumban az általános tantervű osztály mellett egy az angol nyelvet és egy a matematika-informatika tantárgyakat emelt óraszámban tanító osztály várja a jelentkezőket. A hozott pontok (7. o. év végi, 8. o. félévi jegyek magyar, matematika, történelem, idegen nyelv és egy természettudományos tárgy – fizika, kémia, biológia, ill. földrajz tantárgyakból) és a központi írásbeli vizsga eredménye alapján a legmagasabb pontszámot elért tanulók szóbeli meghallgatáson (lelkészi beszélgetés, emelt óraszámú tárgy) vesznek részt. A gimnáziumba elsősorban a felvételi tantárgyakból 4,0 átlag feletti tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat várják.

A Tomori Pál Magyar–Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikumban szakmai oktatási nyelvi előkészítő évvel és menedzsment ágazati oktatással 1+5 évfolyamos magyar–angol két tanítási nyelvű képzést indítanak pénzügyi-számviteli és pénzügyi-ügyviteli ügyintéző tanulmányi területen. A felvételizők rangsorolása az elért pontszám alapján történik, amely a központi írásbeli vizsga eredményéből, az általános iskolából hozott jegyekből (magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) és a szóbeli meghallgatásból tevődik össze. A néhány perces kötetlen beszélgetésen a jelentkező diákok kommunikációs képességét és a középiskolai tanuláshoz szükséges egyéb kompetenciákat mérik fel. A fenntartói hozzájárulás naptári hónaponként ötvenezer forint.

A Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola 5 éves technikumi (bor- és pezsgőgyártó technikus) és 3 éves szakképző (szőlész-borász) iskolai osztályaiba várja a jelentkezőket. A felvételi kérelmekről a tanulmányi eredmények (7. év végi és 8. osztály félévi osztályzatok magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, informatika, kémia tantárgyakból) alapján döntenek.

A felvételt hirdető középfokú iskolák április 30-ig küldik ki a gyerekek felvételéről vagy elutasításáról szóló értesítéseket.

(Tamás Angéla)