Ugrás a tartalomra

Házhoz megy a bor

2020. május 14. csütörtök
Az önkormányzat célja, hogy a kialakult járványügyi helyzetben is támogassa a kerületi vállalkozókat, köztük a helyi borászatokat. Támogatásukra a Maradj Otthon! Segélyszolgálaton keresztül, díjmentesen szállítják házhoz a kerületi termelők borait.
Házhoz megy a bor
A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöksége levélben kereste meg az önkormányzatot a borászatok, a koronavírus következtében kialakult nehéz helyzetének megsegítésére:
 
,,Mindannyiunk életében jelentős változást hozott a koronavírus-járvány, úgy a magánéletben, mint az üzleti szférában. A negatív gazdasági következmények mindenkit érintenek, ebből sajnos a szőlészettel, borászattal foglalkozó gazdaságok sem maradtak ki. A Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnöksége is csatlakozik és támogatja azokat a kezdeményezéseket, hogy a tagság próbáljon meg a borrendi szellemiségnek megfelelően mindent megtenni, hogy segítse a borászatokat azzal, hogy magyar termelőtől, magyar bort vásárolunk, lehetőleg a termelőtől és nem közvetítő útján."
 
Budapest Bornegyedeként Budafok-Tétény önkormányzata missziónak tekinti a kerületi pincészetek támogatását, népszerűsítését. A helyi borok vásárlásának ösztönzésére vállalta, hogy a Maradj Otthon! Segélyszolgálaton keresztül kerületi, családi borászatok termékeit kerületszerte, díjmentesen szállítja házhoz. A kiszállítással egyszerre segíti a borászatok működését, valamint biztosítja a biztonságos vásárlást, hiszen lakhelyelhagyás nélkül, érintésmentesen szerezhetjük be kedvenc borainkat.
 
Otthonunkból a Lics Pincészet, a Katona Borház, a Várszegi Pincészet és a ViMaVin Pincészet kedvezményes ajánlataiból tudunk válogatni, melyet szerdánként a Maradj Otthon! Segélyszolgálat munkatársai szállítanak házhoz. A vásárlás előre utalással történik, kivéve a Várszegi Pincészet esetében, az ő termékeik a szállítás során bankkártyával is megvásárolhatók.
 
Rendelést leadni a pincészetek ajánlataiban megadott elérhetőségeken és módon lehet:


További borokkal, pezsgőkkel kapcsolatos és kulturális tartalmakért látogassanak el a Bornegyed honlapjára, Facebook-oldalára, Youtube-csatornájára és Instagram oldalára is!