Ugrás a tartalomra

Hat évtized a tüdőgyógyászatban

2019. augusztus 27. kedd
Hatvan éve gyógyít Góhér Ilona, akit Dr. Bálint Béla-díjjal jutalmazott a kerület
Hat évtized a tüdőgyógyászatban

Húsz évvel ezelőtt érkezett a kerületünkben működő Szent Kristóf Szakrendelőbe Góhér Ilona tüdőgyógyász, hogy hosszú évek alatt megszerzett szakmai tapasztalatait hasznosítva, legjobb tudása szerint gyógyítsa Budafok-Tétény lakosságát. A hat évtizede praktizáló főorvos példaértékű munkáját 2012-ben Pro Medicina Újbuda kitüntetéssel, 2018-ban Schweiger Ottó-emlékéremmel (Korányi Tüdőgyógyász Társaság, Epidemiológia Szekció), a Kerület napján pedig Dr. Bálint Béla-díjjal ismerték el.

Hat évtized a tüdőgyógyászatban– Hatvan éve szolgálja az embereket. Nem fáradt el?

– Egy ideje szoktatom már magam ahhoz, hogy eljön az a nap, amikor nem kelek fel az óra csörgésére, és reggel fél hétkor nem indulok el villamossal a VI. kerületből, hogy időben elkezdhessem a rendelést Budafokon. Barátkozom a gondolattal, hogy sok időt töltök majd az unokáimmal, olvasással és a fertőszentmiklósi parasztházamban. Gondolom, többet foglalkozom majd magammal, mint most, amikor a rendelés kezdetétől a végéig egy percünk sincs arra, hogy együnk, igyunk, kávézzunk vagy megmozgassuk kicsit a tagjainkat. A betegek időpontra jönnek, és ha túllépjük az egy-egy betegre kiszabott tizenkét percet, minden „csúszik”, a várakozók pedig türelmetlenkedni kezdenek. Emellett a munka mellett nincs megállás, de nagyon szép feladat, imádom csinálni. Szeretem az itt élő embereket is. Kuberka főorvos úr jó ember, nagyon toleráns, a többi kollégám is aranyos és szorgalmas, a betegek pedig kedvesek, barátságosak és közvetlenek. Azt szoktam mondani, hogy akár ingyen is bejárnék dolgozni.

– A körülményekkel is elégedett?

– A betegellátás szempontjából minden lehetőség adott a jó szakmai munkához, és az épületet is rendbe hozták. A kiépített digitális rendszernek köszönhetően pedig látjuk a betegek kórelőzményeit, és mire a földszintről felérnek az első emeletre, már az elkészített röntgenfelvételt is értékelni tudjuk, és ez óriási segítség.

– Korábbi munkahelyein is jól érezte magát?

– 1959-ben végeztem el az egyetemet, és ha megélem, ősszel megkapom a Gyémántdiplomát Szegeden. Két évig, amíg férjem, akivel egy évfolyamra jártam, Taszáron vállalt állást, én tüdősebészként dolgoztam Kaposvárott, ahol még kisebb műtéteket is elvégeztem. Hat kilométert gyalogoltam mindennap, talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy még talpon vagyok. Két év múlva Szolnokra költöztünk, és a szakvizsga után az ottani tüdőgondozóba kerültem, ahol huszonhárom éven át nagy tudású, országos hírű kollégákkal dolgozhattam együtt. Az első, „Kiváló Munkáért” kitüntetésemet is ott kaptam a Jász-Nagykun-Szolnok megyére kiterjedő szűrések szervezéséért. Imádtam a Tisza-parti várost, de családi okok miatt Budapestre költöztünk. A MÁV-nál eltöltött tíz évet követően a főváros egyik budai kerületének tüdőgondozójában kaptam állást, ahol a páciensek szinte mindegyike úgy gondolta, különleges elbánásban kell részesülnie, és amikor a vizsgálatból vagy a röntgenfelvételből kiderült, hogy beteg, felháborodottan közölte: az lehetetlen, hiszen rendszeresen síel, teniszezik, lovagol… Budafokon ilyenre eddig még nem volt példa, pedig sokféle ember megfordult már a rendelőmben.

– Nagy szeretettel beszél Budafok-Tétényről.

– Második otthonomnak tartom, ha lenne pénzem, itt vennék lakást és ide költöznék. Több kerületi kulturális rendezvényen is megfordultam már, Nagytétényben többször is, mert László Éva a polgári kör minden programjára küldi a meghívót.

– Egész életét a tüdő gyógyításával töltötte. Milyen teendőket hagy az utódokra, ha befejezi a munkát?

– A tüdőgondozó olyan terület, ahol a szakvizsga után önállóan dolgozhat az ember. A kórházzal ellentétben itt az orvosnak minden döntést egyedül kell meghoznia, mégpedig perceken belül. Ennyi év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, de még mindig akad olyan eset, amely nekem is feladja a leckét. Az elvétve előforduló tbc-s betegek mellett nagyon sokan szenvednek asztmában, rengetegen COPD-ben, (krónikus bronchitis – a szerk.) és a tüdődaganat sem ritka, így az utánam következő generációnak is lesz még dolga a pulmonológiával.

(Tamás Angéla)