Guinness-rekord-kísérlet a Gádor Általános Iskolában
2016. május 30. hétfő
Harminchat általános iskolában 3039 diák mosott kezet egyszerre helyes módszerrel
Az E-Bug és az ÁNTSZ szervezésében május 5-én, a Kézmosás világnapján Guinness-rekord-kísérletre készült Magyarország. A kézmosásoktatásnak a skótok által felállított világrekordját szerették volna megdönteni. Az akcióban részt vett a Gádor Általános Iskola is.
Negyven diák vett részt a Gádor Általános Iskolából abban a Guinness-rekord-kísérletben, amelyet az E-Bug és az ÁNTSZ szervezett május 5-re, a Kézmosás világnapjára. A tanulók a rekordkísérlet ideje alatt sok érdekes kísérleten vehettek részt. Ilyen volt például a tüsszentést imitáló permetezés: a diákoknak egy viráglocsolóval kellett kifújniuk színezett vizet egy hosszú fehér papírra, melynek távolságát mérőszalaggal is lemérték. Így jól láthatóvá vált, hogy a baktériumok milyen messze eljuthatnak egyetlen tüsszentéssel. A kísérletekből az is kiderült, hogy a zsebkendő használata mennyire fontos, hiszen a kezünkre kerülő bacilusok nagyon sokáig ott is maradtak.
– A légúti és emésztőrendszeri megbetegedések tehetők felelőssé a legtöbb iskolai hiányzásért, pedig gyakran egy egyszerű kézmosással védekezhetnénk ellenük – mondta az előadásokat tartó védőnő. A diákok gyorsan megtanulták a helyes kézmosás hat lépését. A gyakorlás után kezdődhetett a rekordkísérlet, amit három kamera is rögzített. A megdöntésre váró rekord: 36 általános iskolában összesen 3039 diák mosott egyszerre, helyes módszerrel és alapossággal kezet. A rekord elbírálása még folyamatban van, szurkolunk a sikerért. (Viszkocsil Dóra)
🐶 EBÖSSZEÍRÁS 2026
Minden kerületi kutyát be kell jelenteni!
Budafok-Tétény Önkormányzata ebösszeírást tart. Az adatszolgáltatás minden kutyatartó számára kötelező!
Sütiket használunk a böngészési élmény javítására, a tartalom megjelenítésére, valamint forgalmunk elemzésére. További információk: Adatvédelem
Hozzájárulás személyre szabása
Sütiket használunk a hatékony navigálás és bizonyos funkciók végrehajtása érdekében. Az alábbiakban az egyes hozzájárulási kategóriák alatt részletes információkat talál az összes sütiről. A "Szükséges" kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel elengedhetetlenek az oldal alapvető funkcióinak biztosításához. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni, hogyan használja ezt a webhelyet, tárolja a preferenciáit, és biztosítsa az Ön számára releváns tartalmat és hirdetéseket. Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes hozzájárulásával tárolja a böngészője. Dönthet úgy, hogy engedélyezi vagy letiltja némelyik vagy mindegyik sütit, de néhányuk letiltása hatással lehet a böngészési élményére.
Szükséges
Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.
A szükséges sütik döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
Funkcionális, teljesítmény
A funkcionális sütik segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, például a weboldal tartalmának megosztásában a közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtésében és más, harmadik féltől származó funkciókban.
E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.
Analitika
Analitikai sütiket használnak annak megértésére, hogy a látogatók hogyan lépnek kapcsolatba a weboldallal. Ezek a cookie-k segítséget nyújtanak a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalmi forrásról stb.
Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Tag Manager)
Hirdetés
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat személyre szabott hirdetésekkel juttassák el a korábban meglátogatott oldalak alapján, és elemezzék a hirdetési kampány hatékonyságát.
Célzott vagy reklám „sütik”: Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.