„Futni mentem” budafoki módra
Egy szilveszteri futóverseny sokaknak ünnepi levezetés, Pethes Adrienn számára azonban tudatos állomás volt az Ironman felé vezető úton. A triatlonista mögött sikeres szezon áll, előtte pedig élete egyik legnagyobb sportkihívása: 3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpározás és egy maraton lefutása – megszakítás nélkül.
– Kedvtelésből vett részt a Velencei-tó körüli futóversenyen?
– Számomra ez inkább egy teszt volt, mint hagyományos futóverseny. Tudatosan illesztettem be a felkészülésembe, mert arra voltam kíváncsi, hogy hol tartok futásban, megvan-e az az állóképesség, amelyre majd egy Ironman végén szükségem lesz. Az eredmény megerősített abban, hogy jó alapokon állok: a korosztályomban megnyertem a versenyt, az összes női indulót tekintve pedig a nyolcadik helyen végeztem. Ez jó visszajelzés számomra.
– Hogyan illeszkedik mindez az Ironmanre való felkészülésébe?
– A futás csak egy része a képletnek. A szilveszteri futás azt mutatta meg, hogy a végére is marad erőm, de mostantól az edzések hossza és összetettsége kerül előtérbe. Heti több edzéssel, hosszú kerékpáros menetekkel készülök augusztus 9-ére.
– Sikeres szezont zárt. Hogy készül a versenyekre, és mely eredményeire a legbüszkébb?
– Egy törökbálinti klub színeiben versenyzek, a TuttoBici Bottecchia egyesület leigazolt sportolója vagyok. Hetente hét alkalommal edzek. Egyéni edzésterv alapján készülök, külön edzővel. Nincs klasszikus csapatedzés, inkább tudatos, személyre szabott munka zajlik. Szinte minden versenyemen dobogóra állhattam. A Duatlon Összetett Országos Bajnokságon korosztályos első, triatlon sprinttávon több korosztályos győzelmet szereztem. Az országos ranglistán sprint és rövid távú triatlonban második vagyok, duatlonban pedig első a Senior 3-as kategóriában.
– Az Ironmanre való készülés mögött komoly háttér áll. Mennyire számít ebben a család?
– Rengeteget. Férjem és három tizenéves gyermekem nem mindig érti, miért edzek ennyit, de elfogadják, hogy nekem a triatlon nem sport, hanem életforma. Családi vállalkozásunk is ad némi szabadságot, így például tavasszal és nyáron napközben is tudok kerékpározni. A sport szeretete egyébként nálunk családi vonás, édesapám egész életében sportolt, öttusázó volt. Vívásban most is aktív, decemberben az országos veterán egyéni és csapatbajnokságról egy ezüst- és egy bronzéremmel jött haza, Budafokra. Neki köszönhetem azt a szemléletet, hogy a mozgás az élet természetes része.
Tamás Angéla (Városházi Híradó)