Forradalom gyerek fejjel
Onestyák Lajos kilencéves gyermekként élte át a forradalom napjait. Nagybátyja, Onestyák László húszévesen az életével fizetett a szabadságért. A Városház téri megemlékezés után Onestyák Lajossal beszélgettünk.
– Milyen emlékeket őriz 1956-ról?
– Nagy, összetartó család volt a miénk. Apai ágon nyolc testvér volt, a nagymamám pedig még két másik családból származó gyereket is felnevelt, miután a szüleik a háború idején meghaltak. Kilencéves voltam a forradalom idején. Nagyon közel álltam Laci nagybátyámhoz, gyerekkoromban még egy ágyban is aludtunk. A kerületben is érzékelhető volt, hogy rendkívüli idők járnak, bár a harcok nem olyan méretekben zajlottak, mint Budapest belső részein. Családunkból többeket is mélyen érintett a forradalom. Gyerekként én nem feltétlenül értettem, mit jelentenek az események, de a félelem és a bizonytalanság a család életét is meghatározta.
– Mit tudott akkor a nagybátyja forradalmi szerepéről, és hogyan élte meg a család a letartóztatását?
– Laci részt vett a fegyveres felkelésben. Akkor még nem láttam át, milyen veszélyt vállal, csak később értettem meg, miért lett a sorsa ennyire tragikus. Letartóztatták, börtönbe került, majd halálra ítélték. A nagymamám vitt magával a tárgyalásokra és a börtönlátogatásokra is. Próbáltam apróságokat becsempészni a nagybátyámnak, ahogy egy gyerek próbál segíteni azon, akit szeret. Tudtuk, hogy bántalmazzák, a család pedig mindent megpróbált, hogy segítsen rajta. Még földet is eladtunk, hogy pénzt szerezzünk a jogi képviseletére. De Lászlót nem sikerült megmenteni, húszévesen, 1958. november 22-én felakasztották. Az utolsó szavait úgy őrizte meg az emlékezet, hogy a szabad Magyarországot éltette.
– Hogyan alakult az ön élete a családi tragédia után?
– Korán kellett felnőnöm. A szüleim látásuk elvesztése miatt segítségre szorultak, ezért már tizennégy évesen dolgoznom kellett, hogy támogassam a családot. Sokféle szakmát megtanultam, több mint kilenc mesterséghez értek. A gombászás gyerekkoromtól része volt az életemnek, később pedig komolyan foglalkoztam gombatermesztéssel. Budafokon számos pincét használtam erre a célra, így a munka idővel nagyüzemi méreteket öltött. Pincéim, a három kőfejtőm ma már koncertek, nagyszabású programok, filmes forgatások helyszínei. A filmiparban nemcsak a területek bérbeadásával foglalkozom, hanem díszletek építésében és bontásában is részt veszek. A munkám mellett azonban fontosnak tartom nagybátyám emlékét megőrizni, mert amit ő és a hozzá hasonló fiatalok a szabadságért vállaltak, arról a következő nemzedékeknek is tudnia kell.
(Tamás Angéla)