Ugrás a tartalomra

„Felszíni metróval” kerülnénk ki a Budafok-tétényi dugókat

2021. február 13. szombat
Minden órában legalább négy vonat fog indulni Budapestre az agglomerációból
„Felszíni metróval” kerülnénk ki a Budafok-tétényi dugókat

Egy minapi konferencián Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta: a végső cél az, hogy az emberek gyorsabban és kényelmesebben jussanak el a munkahelyükre, legyen kevesebb dugó, ezáltal tisztuljon meg a levegő és csökkenjen a környezetszennyezés. Budapest közlekedésében szinte minden probléma gyökere, hogy naponta egymillió ember jön be autóval az agglomerációból és a külső kerületekből a belső városrészekbe dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni. Fürjes szerint a közösségi közlekedés nem elég versenyképes, miközben a külső kerületek és a főváros környéki települések népessége folyamatosan nő. „Ezt a kihívást kell megoldani, és ebben a vasút a város aranytartaléka” – mutatott rá az államtitkár.

A most elkészült stratégia biztosítja, hogy minden agglomerációs településről óránként négy vonat induljon Budapestre, valamennyi elővárosi vonal legalább három metróvonalat érintsen, az elővárosi vasúthálózat forgalma megduplázódjon, és mindez egyetlen jeggyel vagy bérlettel igénybe vehető legyen. A stratégia húsz év alatt kétezermilliárd forintnyi, döntően uniós forrásból fog megvalósulni, amelyből 2030-ig ezermilliárd forint biztosított. A kormány elsőként a Déli Körvasút-programnak és a HÉV fejlesztésének lát neki.
Az államtitkár által taglalt probléma talán egyetlen fővárosi kerületet sem sújt oly mértékben, mint Budafok-Tétényt.

„A kerületben húzódó vasútvonalakat sokszor nem szeretjük a zajhatás miatt, de látnunk kell az előnyét is. Ez kitörési pont a közúti közlekedés egyre súlyosbodó nyomorúságából, és valóban felszíni metróként, elővárosi vasútként funkcionálhat a jövőben – mondta a VH-nak Németh Zoltán, kerületünk alpolgármestere. – A dél-budai térség gépjárműterhelése az utóbbi években rendkívüli módon megnövekedett. Ennek az egyik oka, hogy részben a XI. kerületben, részben az agglomerációban jelentős mennyiségű lakás, családi ház épült. A kerületünkben is, persze, de inkább Péterhegyen és az Auchan környékén, és ezeknek a forgalma dugót képezhet Budafok és a belső területek között. És az érdiek, diósdiak is rajtunk keresztül ingáznak a Belvárosba, autóval. Mindez az elviselhetetlenségig növeli útjaink forgalmát, jórészt a navigációs rendszerek miatt, amelyek a „menekülő” útvonalakat is a kerületi kertvárosi utcákon keresztül jelölik meg.”

Az alpolgármester szerint sokszor felvetődik a különféle forgalomkorlátozások lehetősége, igénye, de ennél fontosabb lenne, hogy biztosítsunk járható utat a város belső kerületei és az agglomeráció között ingázók – és természetesen a budafok-tétényiek – számára.

„A megoldás a kötött pályás közlekedés, a vasút – mondta a politikus. – Fontos, hogy lehetővé tegyük a módváltást, azaz hogy az utas tudjon zökkenőmentesen közlekedési módot váltani. Magyarul: az agglomeráció lakosa, a diósdi vagy érdi polgár minél hamarabb tudja letenni az autóját vagy még Érden/Diósdon, vagy a városhatár közelében, és átszálljon a vonatra. Ezért legyen több P+R parkolóhely, Nagytétény-Diósd állomásnál az agglomeráció és Nagytétény lakosai számára, a belsőbb megállóknál a kerületiek kiszolgálására. Továbbá megfelelő legyen a menetrend, gyakrabban álljanak meg a vonatok. A MÁV-val és a Közlekedéstudományi Intézettel már fel is vettük a kapcsolatot.”

Németh Zoltán elismeri, hogy ezek a megoldások – például a MÁV-menetrend módosítása, sűrítése – a kerület hatáskörén kívül esnek, de a politikus arról is beszélt, hogy szerencsére felvetéseik meghallgatásra és helyeslésre találtak az érintetteknél.

Így talán egyszer búcsút mondhatunk a Nagytétényi és a Budafoki út sokunk életét megkeserítő dugóinak.

(Ch. Gáll)

„Felszíni metróval” kerülnénk ki a Budafok-tétényi dugókat