Ugrás a tartalomra

Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

2018. március 29. csütörtök
A beiratkozás időpontja: április 12. (csütörtök) 8–19 óra között, április 13. (péntek) 8-19 óra között. A tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, ezt követően válik tankötelessé.
A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása.
Amennyiben a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, az óvoda ezt igazolja. Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettsége egyértelműen nem dönthető el, illetve ha a szülő nem ért egyet a kiállított óvodai igazolással, az óvoda szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez.
A gyermek felvételéről az igazgató dönt.
Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen – annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a szülő eljárást indíthat az igazgatónál. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
Mit kell tudni a beíratásról?
A Rendelet 22. § (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

A beiratkozás időpontja:

2018. április 12. (csütörtök) 8–19 óra között,

2018. április 13. (péntek) 8-19 óra között.

A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.
A tanköteles korba lépő sajátos nevelési igényű gyermeket a szülő a szakértői bizottság véleményében vagy a járási hivatal jogerős határozatában megjelölt időpontig köteles beíratni a kijelölt iskolába.
A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetében előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel kell venni.
Magyar állampolgár tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóságnak, vagy ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.
A külön élő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől külön élő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha

- menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,

- a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,

- a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.
A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.