Ugrás a tartalomra

Fáber villa, polgármesteri lakás, magára hagyott MSZP székház

2018. november 27. kedd
Ismét az önkormányzat tulajdonába került a polgármesteri hivatal mellett található egykori polgármesteri lakás.
Fáber villa, polgármesteri lakás, magára hagyott MSZP székház

A Városház tér - Mária Terézia utca sarkán álló, egykor reprezentatív épületet az 1800-as évek végén Fáber Frigyes, Budafok legjobban foglalkoztatott kádármestere építtette. Az akkori Barossliget - Ország út sarkán emelt épülettel kezdődött a budafoki városközpont kialakítása. Az épület és a déli vasút közötti területen 1902-ben épült fel Brázay Zoltán gyógyszervegyészeti gyára.

Ez lett később a budafoki Városháza alapja, ahova csak a középrizalitot kellett betervezni és megépíteni. 1926-ban várossá vált Budafok, és miután eldőlt, hogy a volt gyár épülete lesz a városháza, kétévi tárgyalás után a helyhatóság megvette Fáber Frigyestől egykori lakóépületét. Az épületet átalakították, és 1929-től a város mindenkori polgármesterének lakásául szolgált. 1950-ben, miután a kerületet a fővároshoz csatolták, átépítették és a ,,Zöld Kereszt” névre hallgató épületben körzeti gyerekorvosi rendelőket alakítottak ki.

1966-ban, az új központi szakorvosi rendelőintézet átadását követően a gyerek szakorvosi rendelők is kiköltöztek. Rövid ideig a Hazafias Népfront, majd – ideiglenesen ­– az MSZMP költözött az épületbe, a tervezett központi párt- és KISZ székház felújításáig.

A tervezett székház soha nem épült fel, a rendszerváltáskor az MSZMP jogutódja, az MSZP kapta meg a házat. Bár a hasznait beszedték, albérletbe adták egyes helyiségeit, nem törődtek az állagmegóvással. Ennek következtében az ingatlan használhatatlanná vált, végül az MSZP a sorsára hagyta.

A kerület történelmének fontos része az épület, ezért az önkormányzat vezetése évek óta próbálkozott a visszavásárlásával, ami 2018 novemberében sikerült, és így az Önkormányzat tulajdonába került.

(a helytörténeti adatokat Garbóci Lászlónak köszönhetjük)

Fáber villa, polgármesteri lakás, magára hagyott MSZP székház

A Fáber villa az 1900-as évek elején

Fáber villa, polgármesteri lakás, magára hagyott MSZP székház

Napjainkban...