Ugrás a tartalomra

Elismerés Sulyok Lászlónak

2021. február 01. hétfő
A Kisfarkas a forradalomban című kötet szerzője lett a hónap művésze
Elismerés Sulyok Lászlónak

Sulyok László Salgótarjánban élő író, újságíró lett a hónap művésze. Az író a Polgármesteri Hivatalban vehette át a díjat Karsay Ferenc polgármestertől a napokban. Az író az elismerést azzal érdemelte ki, hogy mikrofont ragadott, és megörökítette Priska József Tamás néhai kerületi díszpolgárunk, 1956-os szabadságharcos rendkívüli élettörténetét, legalábbis annak főbb pillanatait.

Sulyok Lászlót a rendszerváltás óta foglalkoztatta 1956 mint újságírót, egykori lapszerkesztőt és történelemtanárt. Az elmúlt évtizedekben rengeteg cikket, tanulmányt publikált különféle lapokban, kiadványokban e világtörténelmi eseményről, a korszakról és utóhatásairól. Priska József Tamással, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) tisztségviselőjével csaknem két évtizeddel ezelőtt ismerkedett meg egy budapesti Pofosz-rendezvényen. Ezután többször találkoztak, Tamás bácsi pedig sokat mesélt 1956-os tevékenységéről, ami annyira felkeltette az érdeklődését, hogy szavait magnóra vette. Idén nyárra elkészült a felvételek alapján megírt könyv is, ami Kisfarkas a forradalomban címmel jelent meg az önkormányzat gondozásában és támogatásával. A könyvbe Karsay Ferenc polgármester írt ajánlást, és Németh Zsolt országgyűlési képviselő jegyzi az előszót. Mindketten nagy tisztelői Priska József Tamás szabadságharcosnak, a néhai Kisfarkasnak.

(VH)

Sulyok Lászóval a Karc FM is készített egy interjút, ami ITT hallgatható vissza.