Ugrás a tartalomra

Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

2017. november 02. csütörtök
Mindenszentek és halottak napi ökumenikus megemlékezést tartottak november 1-én a nagytétényi Angeli utcai urnatemetőben.
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk

„Az emlékezés és a kegyelet hozott ide bennünket. Halottak napja van, a család és a társadalom legbensőségesebb ünnepének egyike. – fogalmazott a megemlékezés szónokaként Kotolák Beáta a Budapesti Temetkezési Intézet polgári búcsúztatója.

 

Majd így folytatta: „Igen… az életet ünnepelhetjük itt, az életet mely a gyász után is folytatódott és bebizonyította, hogy elhunytjaink mennyi szépséget, szeretett és melegséget hagytak itt maguk után, soha nem feledhetően. Mindenkinek van halottja, akihez kötődött, akinek emlékét a szívében hordozza. S az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy szerettünk valaha mellettünk volt./…/ S, ha csak egy pillanatra is, mindenki együvé tartozó lesz. Életünk csak velük, a halottjaikkal lehet teljes, mert a szeretet túl él minden fájdalmat, a gyász fájdalmát is!”

 

Az ökumenikus megemlékezésen előbb Hokker Zsolt evangélikus lelkész hirdetett igét. Mint fogalmazott, elhunyt szeretteink, ismerőseink, hozzátartozóink sírjánál eszünkbe jutnak elkövetett bűneink, mulasztásaink is. Egyedül a te irgalmasságod a mi reménységünk, az tudja megbocsájtani a mi vétkeinket. Isten megkönyörült rajtunk, ez adjon reménységet, mondta az evangélikus lelkész.

 

Szász Lajos református lelkipásztor a 90. Zsoltárt idézte: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a Föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten. A halandót visszatéríted a porba és ezt mondod: térjetek vissza emberek. Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű. Reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Bizony elmúlunk haragod és indulatod miatt. Hirtelen semmivé leszünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Életünk ideje 70 esztendő, vagy ha több, 80 esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság. Olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” – hangzott el Szász Lajos református lelkipásztor igehirdetésében.

 

A budafoki Szent Lipót Plébánia plébánosa, Sárhegyi Zoltán atya úgy fogalmazott: „amikor az imádságainkban elhunyt szeretteinkhez fordulunk, tekintetünket fordítsuk azok felé, akiket példaként állít elénk az egyház, mert jó tőlük tanulni. Sokszor fölfedezzük egy-egy mozdulatban, szójárásban azon hozzátartozóinkat, akikre most emlékezünk. Egymást újra és újra meg tudjuk erősíteni ezáltal, és akik már eltávoztak közülünk, így mégis bennünk élnek tovább. Ők ott vannak már Isten közelében, ez a vigasztaló tanítás erősíthet meg bennünket ezekben a napokban” – mondta Sárhegyi Zoltán atya.

 

Az Angeli úti urnatemetőben tartott szerdai ökumenikus megemlékezésen részt vett, majd virágot helyezett el és gyertyát gyújtott az közös emlékhelynél Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is.

 

 

FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN ::

 

Elhunyt szeretteinkre emlékezünk