Ugrás a tartalomra

Elhunyt Kovacsics Lászlóné, a Nagytétényi Nyugdíjas Klub vezetője

2021. január 05. kedd
Mély fájdalommal értesítjük a kerület lakosságát, hogy a 2020-ban Szabó Gyula-díjban részesült, a kerületi idősek életében kulcsszerepet betöltő Kovacsics Lászlóné Eta 77 éves korában eltávozott az élők sorából. Emlékét valamennyien megőrizzük.
Elhunyt Kovacsics Lászlóné, a Nagytétényi Nyugdíjas Klub vezetője

Kovacsics Lászlóné (sz.: Ács Etelka) 1944.november 9-én született Kajászószentpéteren. Munkahelye a Magyar Honvédség volt, ahonnan 1990-ben vonult szolgálati nyugdíjba.

A Nagytétényi Polgári Kör legsikeresebb, legaktívabb klubja a Nyugdíjas Klub 39 évvel ezelőtt, 1982-ben alakult. Kovacsics Lászlónét 22 éve választották a klub vezetőjévé. Ebben az évben alakult a Nyugdíjas Klub Dalköre is, melynek alapító tagja és éveken keresztül vezetője volt. Ez alatt a 22 év alatt a klub létszáma Eta magával ragadó személyiségének köszönhetően évről évre nőtt. Lankadatlan lelkesedéssel, odaadással vezette és színesítette a klub életét, és viselte szívén a tagok örömét, bánatát.

Munkája azonban nem csak a nyugdíjas klub vezetését ölelte fel, a Nagytétényi Polgári Kör valamennyi rendezvényének aktív részese, segítője is volt.

A Klauzál Gábor Művelődési Központ összes programjába bevonta  a nagytétényi időseket és, gondoskodott arról is, hogy a korosabb emberek is eljussanak ezekre a rendezvényekre.

A rendszeres klubtalálkozókon kívül Eta szervezésében kirándulásokon, múzeumlátogatásokon, színházi előadásokon vehettek részt a szépkorúak.

Odaadásáról és elhivatottságáról árulkodik az is, hogy magánemberként is ismerte mindenki gondját, és nem volt olyan helyzet, amikor ne sietett volna bárki segítségére. Munkásságát a Szelmann Ház falán elhelyezett oklevelek, elismerések, fényképek sokasága is bizonyítja.

Folyamatosan tartotta és ápolta a kapcsolatot az Országos és Budapesti Nyugdíjas Szövetséggel, részt vett az általuk szervezett rendezvényeken is. Tagja volt az “Életet az éveknek” budapesti szervezetének.

Megszervezte a Nyugdíjas Klub fennállásának 25, 30, 35 éves évfordulóját, valamint 2001-től a Dalos Találkozót, ahol Kajászó, később Baracska és Törökbálint dalosait és a nyugdíjas klub tagjait látta vendégül, ezzel is elmélyítve barátságukat.

Budafok-Tétény Önkormányzata felkérésére 2010-ben megszervezte a kerületi Idősek Napját. A rendezvényen a változatos programoknak köszönhetően rendkívül sok nyugdíjas vett részt.

Az önkormányzat a kulturális és a közösségi élet területén kiemelkedően eredményes, maradandó értékű tevékenységét 2020-ban Szabó Gyula-díjjal ismerte el.

Ereje akkor már súlyos betegsége miatt meggyengült, de az utolsó pillanatig harcolt, küzdött a felépülés reményében, sajnos végül sikertelenül.

A Nagytétényi Polgári Kör vezetősége, a Nyugdíjas Klub, a Nagytétényi Dalkör és a tagság, valamint Budafok-Tétény Önkormányzata mély fájdalmat érez Eta elvesztése miatt.

Óriási űrt hagyott maga után, hiszen olyan odaadással végezte a köz iránti tevékenységét, mely pótolhatatlan valamennyiünk számára.

Emléke szívünkben örökké élni fog, nyugodjon békében!

Elhunyt Kovacsics Lászlóné, a Nagytétényi Nyugdíjas Klub vezetője